Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A koronavírus tartja vissza a lakáspiacot 

Létrehozva:

A Pesti Hírlap hétvégi kiadásából.

5 százalékos áfakulcs, lakásfelújítási támogatás, és illetékfizetési kedvezmény. Ezek a kedvezmények – a korábban bevezetett csokhoz hasonlóan – áremelkedésre ösztönözhetnék a piacot, azonban a szakértő szerint a koronavírus ebben visszatartó erő. 

Az elmúlt napokban csak úgy záporoztak a lakáspiaccal kapcsolatos kormányzati bejelentések. Először október hetedikén Orbán Viktor elmondta, hogy a családtámogatási program egyik elemeként újra bevezetik az 5 százalékos újlakás-építési áfát, ami 2022 végéig él majd. Később Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy a következő év elejétől nem kell a lakásvásárlás utáni illetéket megfizetnie azoknak, akik csokkal vásárolják meg a lakást, emellett pedig a családosok lakásfelújítási támogatást is kapnak. 

Az áfacsökkentés nem új fogalom a lakáspiacon, 2016 és 2019 között is érvényben volt a kedvezményes áfakulcs. Az ingatlan.com elemzései szerint akkor ez megerősítette a lakásépítési kedvet, de a megépült lakások száma is megtriplázódott. 2015-ben ugyanis még csak 7612 új lakást adtak át, 2019-ben viszont már több mint 21 ezer lakás épült. Ez a lendület egészen 2020-ig tartott, augusztusban pedig már feleannyi lakóépületre adtak ki engedélyt, mint egy évvel előtte, tehát az áfakulcs visszavonása után látványosan lelassult a lakáspiac. 

A mostani áfacsökkenéssel újra fellendülhet az adásvétel, mivel az árakon is jócskán meglátszik majd a változás. Az ingatlan.com kalkulációja szerint egy nettó 40 millió forintos ingatlan bruttó vételára 27 százalékos áfával eredetileg 50,8 millió forint lett volna. Ha viszont 2022 végéig befejeződik az építkezés, akkor a vevőknek csak 42 milliót kell fizetni érte, ami majdnem 9 millió forintos árcsökkenést jelent. Az viszont kérdéses, hogy ez a mostani kedvezmény mennyire fogja még inkább az egekbe szöktetni a már most is drága lakáspiacot. 

„Egyelőre ezt még nehéz lenne megmondani, mivel most többes hatás is van a piacon” – mondta a Pesti Hírlapnak Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. – „Egyrészről a korábban visszahozott 27 százalékos áfa miatt már szinte a megfizethetetlen kategóriába sodródtak az új lakások árai, másrészt viszont tombol a koronavírus, aminek olyan gazdasági következményei vannak, ami miatt az emberek nem tudnak annyit fizetni a lakásokért, mint eddig. Ezek az ösztönzők, tehát a most bejelentett támogatások nyilván növelhetik a keresletet a lakáspiacon. A kérdés már csak az, hogy melyik hatás lesz az erősebb”.

Az előzetes KSH-adatokból az látszik, hogy 

a második negyedévben 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak a használt lakások. 

Ez öt éve nem látott éves szintű árcsökkenést jelent a piacon, amit a koronavírus-járvány idézett elő.

Azonban az áfacsökkenés azt sem jelenti, hogy mindenhol egy csapásra 20 százalékkal leesnek az árak. Az cég adatai alapján ugyanis Budapesten négyzetméterenként átlagosan 872 ezer forintot kérnek az eladók az új lakásokért és házakért. A közel 3000 ingatlant tartalmazó fővárosi újlakás-kínálat egy jelentős részében még 5 százalékos áfakulccsal számoltak az eladók. A nagyvárosi új ingatlanok drágulásának azonban véget vethet a kedvezményes lakásáfa. 

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a támogatások leginkább a családosokat, és a csokot felvevőket érinti, tehát nem minden vásárló élhet velük, ami az eladók szempontjából hátránynak is mondható.

„2019-ben körülbelül 32 ezer csok-igényt nyújtottak be az emberek, és körülbelül 155 ezer adásvétel történt összesen. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden ötödik adásvételnél igényelték a csokot. Az, hogy valaki igénybe veszi ezeket a kedvezményeket, az eladó számára nem feltétlenül derül ki az adásvétel során. Az valószínűleg látszik, hogy a vevőnek gyerekei is vannak, de az nem, hogy él-e a kedvezmény adta lehetőségekkel. Ha ez már rögtön az elején kiderülne, akkor másképp tárgyalhatna velük, mert tudná, hogy a vásárló nem fog illetéket fizetni, vagy például visszaigényelheti az áfát. De ez már csak akkor derül ki az eladó számára, ha az adásvételi szerződést fogalmazzák, tehát az árról is megegyeztek” – mondta Balogh. Ez viszont megakadályozza az eladókat abban, hogy a meghirdetett árnál nagyobb összegért adják el a lakást, így ezen logika mentén haladva kisebb az esély arra, hogy növekedjenek az ingatlanárak.

Legnépszerűbb cikkeink