Magyarország

Malacokat és birkákat lopott Somogyban, másfél milliós kárt okozott a bűnbanda

Published

on

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 44 éves férfival és hat társával szemben, akik a koronavírus-járvány első hulláma idején – az élelmiszerek iránt megnövekedett keresletet kihasználva – haszonállatokat loptak Kaposvár környékén.

A férfi és két társa márciusban egy Kaposvár környéki községben lévő telephelyről 8 bárányt, és több mint 150 kiló tápot loptak el, amit eladtak. Ezzel több mint 200 ezer forint kárt okoztak.

A sikeren felbuzdulva március közepén a vádlott és (ezúttal) négy társa már két autóval jelentek meg egy Juta melletti sertéstelepen, ahonnan 20 – összesen 600 000 forint értékű – malacot loptak el úgy, hogy az állatokat az istállóból kézről kézre kiadogatták, majd az autókkal az egyik vádlott tanyájára szállították a jószágokat. 

A vádlott és társai április elején egy Kaposvár környéki gazdához is betörtek, akitől 15 malacot loptak el félmillió forint értékben. 

A kaposvári nyomozók azonban rövid időn belül azonosították az elkövetőket, akik közül a 44 éves, büntetett előéletű, korábban már hasonló jellegű bűncselekmény miatt elítélt férfit elfogták és őrizetbe vették, majd az ügyészség kezdeményezésére a járásbíróság elrendelte az összesen közel 1,5 millió forint értékű lopással gyanúsított férfi letartóztatását.

Az ügyészség a 44 éves férfira letöltendő, a többiekre többségében felfüggesztett börtönbüntetést kért.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version