Nagyvilág

300 euróért dobták fel a tanárjukat a lefejezős gyilkosnak

Published

on

Az is kiderült, hogy az elmúlt egy évben radikalizálódott az elkövető.

Tizenötre emelkedett a francia tanárgyilkosság ügyében őrizetbe vettek száma. Hétfőn előállították a Conflans-Sainte-Honorine település középiskolájának azon négy diákját is, akik 300 euróért cserébe megmutatták a csecsen támadónak azt a célpontnak kiszemelt történelemtanárt, akit azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.

A csecsen támadó, Abdoullakh Anzorov orosz állampolgárságú, 2002-ben Moszkvában született, Franciaországba a szüleivel nyolcévesen érkezett és menekültstátuszt kapott.

Az iszlamista azt mondta a tanulóknak, hogy videófelvételt akar készíteni Samuel Patyval, azt remélve, hogy az bocsánatot kér az „istenkáromlásért”. Anzorov az iskola parkolójában várta meg, hogy a diákok felé irányítsák a tanárt. A tanulókat azért vették őrizetbe, hogy megállapítsák, mit tudtak a készülő merényletről.

A pénteki kegyetlen merényletet követően korábban már tíz embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban. Az elkövető szüleit, nagyapját, öccsét, két barátját, akik a támadás helyszínére gépkocsival szállították, a tanár egyik tanítványának az apját, aki néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a tanár ellen, egy hatóságok által iszlamistaként nyilvántartott embert, aki a közösségi oldalakon felhívást tett közzé a tanár ellen istenkáromlás miatt, és annak feleségét.

Gérard Darmanin belügyminiszter a megölt tanár egyik tanítványának apját és az ismert iszlamista prédikátort, Abdelhakim Sefriouit azzal vádolta, hogy ők hirdettek fatvát, azaz halálos ítéletet istenkáromlás miatt a tanár ellen. A két férfi egy héttel ezelőtt kampányt indított az interneten a tanár lejáratására, s a felhívásokat több százan továbbították. Mindkét férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A támadó a közösségi oldalakon néhány nappal ezelőtt közvetlenül felvette a kapcsolatot az apával. A nyomozók azt szeretnék megtudni, hogy az apa és a prédikátor tudtak-e arról, hogy a csecsen iszlamista merényletet készít elő. A támadó előállított családtagjai a nyomozóknak elmondták: Anzorov az elmúlt egy évben radikalizálódott. Megemlítette szüleinek a conflans-i középiskolai vitát, amiről az interneten olvasott, de állítólag a merénylettervéről nem beszélt.

Emmanuel Macron hétfőn fogadta a megölt tanár hozzátartozóit a hivatalában, akikkel megállapodott abban, hogy szerda este a párizsi Sorbonne egyetemen rendezik meg Samuel Paty emlékére a nemzeti gyászszertartást.

A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt, amely még élesen emlékezik a Mohamed prófétát képrajzokon ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében öt éve történt mészárlásra.

Három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető. A múlt hónapban letartóztattak egy 25 éves pakisztáni férfit, aki egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version