Magyarország

Az MTI nem hajlandó leközölni, hogy elvesztettek egy cenzúrával kapcsolatos pert

Published

on

Az MTI szerint sértené a közmédia jó hírnévhez fűződő jogait, ha saját felületükön publikálnák a DK arról szóló közleményét, hogy megnyertek egy pert, amit az állami hírügynökségnél történt cenzúrák miatt indítottak, írja a Media1.

A párt a perben azt sérelmezte, hogy hogy a Duna Médiaszolgáltató Zrt. (azaz a Közmédia) alá tartozó MTI OS megtagadta egyes közleményeinek az olvasókhoz való eljuttatását. Ezek pont azok az anyagok voltak, amelyek Orbán Viktor és környezete korrupciógyanús ügyeit részletezték. A bíróság aztán el is marasztalta az MTI-t, és kötelezte őket mind a négy szóban forgó írás megjelentetésére.

Az MTI sem erre, sem arra nem volt hajlandó, hogy lehozza a DK újabb közleményét, amiben a per kimenetét taglalják.

Erről az írásról van szó:

A Demokratikus Koalíció pert nyert a kormány által kézivezérelt MTI ellen

A Demokratikus Koalíció korábban azért indított pert az MTI ellen, mert sorozatosan megtagadták olyan közlemények kiadását, amelyek a kormányt bírálták, esetleg a miniszterelnökről vagy a hozzá közel álló fideszes holdudvarba tartozó oligarchákról szóltak.

A Demokratikus Koalíció most első fokon történelmi pert nyert az MTI ellen: a bíróság négy közleményről mondta ki, hogy a médiaszolgáltató szerződést szegett a közlés megtagadásával, ezért arra kötelezték a Duna Médiaszolgáltatót, hogy az alábbi közleményeket adja ki az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül:

– “Soron kívül vehet házat a budai Várban az Orbán-vej” 

– “Ne a magyar adófizetők, hanem a felelősök fizessék ki az Orbán vejéhez került 13 milliárd forintot!”

 – “Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat” 

– “DK: Reagálás a bíróság ítéletére”

Mi, európai magyarok úgy gondoljuk, hogy jogunkban áll kimondani a véleményünket a Fidesz-kormány, Orbán Viktor, vagy az ő strómanjainak aljasságai kapcsán. Ezt a továbbiakban is meg fogjuk tenni, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy hírügynökséget kézivezéreljen és cenzúrázzon a kormány. A DK-t ebben a perben is a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda segítette. Barkóczi Balázs  A DK szóvivője

(nem MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version