Magyarország

Agrárminiszter: Kétszer annyi nyulat esznek a magyarok, mint három éve

Published

on

Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton, a Csak nyúl elnevezésű debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.

Nagy szerint az itthon méltatlanul elfeledett nyúlhús az egyik legegészségesebb táplálék: a húsételek közül ennek a legmagasabb a fehérjetartalma és a legalacsonyabb a koleszterin és a zsírszintje.

Visszaemlékezett, hogy három évvel ezelőtt az Agrármarketing Centrummal és a nyúl terméktanáccsal közös kampányt indítottak a nyúlhús népszerűsítésére. Többek között ennek köszönhető szerinte, hogy a korábbi 15-20 dekás átlagfogyasztás mára már megduplázódott.

Emékeztetett, hogy jelenleg is lehet pályázni egy 50 milliárd forintos, állattelepek korszerűsítését szolgáló támogatásra. Elmondta, hogy máris számos nyúltenyésztő jelezte fejlesztési szándékát.

Ezen felül felhívta a figyelmet az otthoni nyúltartásra is: két anya és egy bak egy család egész éves húsigényét ki tudja elégíteni, tartásukhoz pedig a kerti melléktermékeket is fel lehet használni, így bőven megéri ezzel foglalkozni.

„Ha szeretnénk a magyar gasztronómiát megújítani, akkor a nyúlnak ott a helye az asztalon” – mutatott rá az agrárminiszter.

Elhangzott az is, hogy a magyar nyúlexport mértéke is jelentősen megnövekedett az elmúlt években.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version