Nagyvilág

Regisztrálni kell a szórakozóhely-látogatáshoz Moszkvában

Published

on

Forrás: Shutterstock

Így könnyebben megtalálják az esetleges kontaktokat.

Csak telefonszámuk regisztrálása után látogathatják majd a járványhelyzet miatt hétfőtől a vendégek az éjféltől reggel hatig nyitva tartó moszkvai szórakozóhelyeket – közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtöki blogbejegyzésében.

Szobjanyin kifejezte reményét, hogy a bárokat és klubokat nem kell majd ismét bezáratnia, ahogy azt tavasszal tette, mert ez is fontos ágazata a gazdaságnak.

A polgármester szerint az az előírás, hogy a szórakozóhelyekre betérőknek egy QR-kódot kell beszkennelniük a telefonjukra, vagy le kell adniuk a telefonszámukat, nem állítja meg ugyan a járvány terjedését, de legalább értesíthetők lesznek a vendégek, ha valamelyik másik vendég esetében később bebizonyosodik az új koronavírus-fertőzés.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 13 754-gyel 1 354 163-ra emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 1 százalékos, az új esetek 24,9 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (7,9 millió), India (7,3 millió) és Brazília (5,1 millió) után.

Az aktív esetek száma 5076-tal 282 575-re nőtt. A halálos áldozatoké 286-tal 23 491-re, a felépülteké pedig 8392-vel 1 048 097-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 52,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 478 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 286 630 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A járvány miatt bezárt iskolák száma 103-ról 115-re nőtt.

Alekszandr Gorelov, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) központi járványügyi kutatóintézetének igazgatóhelyettese az Interfax hírügynökségnek kijelentette, hogy november elejére várható az új esetszámok stabilizálódása napi 17-18 ezres szinten. Mint mondta, ezt stabil csökkenés fogja követni.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version