Magyarország

Harag Anitáé a 2020-as Margó-díj

Published

on

Az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért.

A legjobb első prózakötetért járó díjat idén hatodik alkalommal adták át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. Az elismerés mellé félmillió forint, próbafordítás, tárcasorozat, bemutatkozás a Müpa 2021/22-es Literárium-sorozatában és a Bookline 15 millió forintos médiatámogatása is jár. Harag Anita novellái a gyerek, a kamasz vagy a fiatal felnőtt nézőpontjaiból mutat meg családtörténeteket. Nyelvezete minimalista, elbeszélő technikája sűrű, szereplői szinte életre kelnek. A kötet címében megjelenő hűvösség a mindennapi kapcsolatokban megjelenő távolságokra is utal – írják a szervezők.

2020-ban 19 első prózakötetet jelöltek a kiadók és a szerzők a díjra, amelyek közül a tíz legjobbat előzsűri választotta ki, majd a szakmai zsűri döntött a legjobb háromról: Harag Anita könyve mellett Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete, és Hegyi Ede A senki című regénye került az élmezőnybe. A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége), Czinki Ferenc (Szépírók társasága), Gaborják Ádám, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója voltak.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version