Magyarország

Szentesi Zöldi szerint Nádast és Závadát kiadni is könyvégetés

Published

on

Fotó: Szakál Szebáld

Erős gondolati párhuzamokkal rukkolt elő a Meseország mindenkié ledarálása kapcsán Szentesi Zöldi László publicista: ahol nácikat kiáltanak, ő ott kommunistákat lát.

„Azt mondja egy kecsesen sétáló DK-s fiúcska, hogy könyvet égetni nem szép dolog, és szerinte közel a vészkorszak, mert hogy könyvet a nácik égettek utoljára ezen a kontinensen. Nem, barátocskám. A kommunisták is égettek könyveket – megsúgom” – kezdi „Könyvégetés” című írását a Mandiner munkatársa.

Szentesi Zöldi László úgy véli: az is könyvégetés, ha megjelenik egy olyan szerző könyve, aki a másik szellemi oldalon áll szerinte. „Mint ahogyan az is könyvégetés, hogy a magyar kulturális hálózat bitorlói ma is csak azt a nyilvánosságot támogatják, amelynek a lángját ők élesztgetik. Krasznahorkai, Nádas, Grecsó, Závada a kirakatban, a körön kívüliek pedig a raktárban – bizony, ez is könyvégetés” – írja.

Bár a publicista szerint, hiába akarták a történelem folyamán jeles írók, filozófusok, történészek műveit kiradírozni a szellemtörténetből, „most mégis őket olvassuk, nem a komisszárokat”. Vagyis e ponton úgy tűnhet, a Meseország mindenkiét ledaráló Dúró Dórának is üzent, de egyébként ezt konkrétabban is megteszi: azt írja, „könyvet égetni vagy ledarálni nyilván nem szép dolog”. „De azt is látnunk kell, hogy az egyeduralom birtokában lévő, a másként gondolkodókat fizikailag elpusztító totalitárius idióták könyvégetése más politikai és erkölcsi felelősségi szint, mint ha egy semmilyen hatalommal nem rendelkező ellenzéki politikus (Dúró Dóra) eltüzel egy beteg, aberrált szellemet népszerűsítő könyvet, ami történetesen nem tetszett neki.”

Megjegyzi, csak kukába dobta volna a mesekönyvet.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version