Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A törvény miatt elhagyná az egészségügyet a dolgozók harmada

Létrehozva:

A legtöbb ember kiszállna az egészségügyből, minthogy aláírja az új munkaszerződést. 

Több mint 30 ezren válaszoltak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kérdőívére, amelyben az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről kérdezték az ápolókat, szakdolgozókat – írja a 24.hu

A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók közel harmada (több mint 8700-an) a törvény hatására véglegesen elhagyná az egészségügyet. 12 százalékuk a magánegészségügyet választaná, közel háromezren pedig a külföldi munkavállalást jelölték meg válaszként.

A kérdőívet kitöltők mindössze hat százaléka írná az új munkaszerződését.

Kiderült az is, hogy a szakdolgozók túlnyomó többsége aláírásgyűjtésbe kezdene, de 8700-an (ez a válaszadók 28 százalék) utcai demonstrációval, vagy valamilyen más megmozdulás szervezésével tiltakozna a törvény ellen. Magas az arányuk azoknak is (23 százalék), akik letétbe helyeznék a felmondási nyilatkozatukat.

 

Legnépszerűbb cikkeink