Magyarország

Kiskunfélegyházán gyártják majd a jövő páncélökleit

Published

on

Hadiipari gyártással és termékfejlesztéssel foglalkozó vegyesvállalatot alapít Michael Humbek, a német Dynamit Nobel Defence (DND) ügyvezető igazgatója és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Az szándéknyilatkozatot Kiskunfélegyházán, az Arzenál Zrt. fegyverüzemében írták alá a felek.

A megállapodás szerint az első két évben a különböző harcjárművek védettségét növelő reaktív páncélzatokat (ERA) gyártanak majd. Ezzel párhuzamosan fokozatosan elindul a vállról indítható páncéltörő fegyverek (RGW) alkatrészgyártása is, ami öt éven belül egy teljes egészében hazai előállítású, magyar termékváltozat létrehozásában csúcsosodik ki.

Maróth Gáspár elmondta, hogy a kiskunfélegyházi gyár kiépítésekor olyan lehetőségekkel is számoltak, amelyek túlmutattak a kézi lőfegyvergyártás keretein. Ennek köszönhetően most egy olyan ikonikus hadiipari vállalkozással lépnek partnerségre a Dynamit Nobel Defence.  Hozzátette: nem véletlenül esett a választás Kiskunfélegyházára, ahol a szakmai vélemények szerint is az egyik legmodernebb fegyvergyárat hozták létre.

Ezt a gyárat megismerve döntött úgy a nagy múltú német hadiipari vállalat, hogy ipari együttműködésbe kezd Magyarországgal. Biztosítva látták itt azt a nemzetközileg elismert technológiai színvonalat, ami lehetővé teszi, hogy a hadiipari termékeikbe első lépésben, mint beszállító kerülhessen be Magyarország, a második lépésben pedig elindítsák a gyártást és a fejlesztést – mondta el a kormánybiztos.

Hangsúlyozta: egyre többen ismerik fel, hogy Magyarországnak helye van a nemzetközi hadiiparban, nem csak vásárlóként, hanem gyártóként is.

A felek várakozása szerint a Magyarországon készülő eszközök jelentős részét exportálni is képesek lesznek.

(MTI)

Kép: MTI/Bús Csaba

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version