Nagyvilág

Cihanouszkaja ultimátumot adott Lukasenkának

Published

on

Ultimátumot adott Aljakszandr Lukasenka elnöknek kedden a fehérorosz ellenzéket vezető Szvjatlana Cihanouszkaja, országos sztrájkkal fenyegetve, amennyiben az elnök október 25-ig nem jelenti be lemondását és nem bocsátja szabadon a rendszer politikai foglyait – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

„Két hónapnyi politikai válság, erőszak, illetve törvénytelenség van mögöttünk, és mi torkig vagyunk ezzel. Október 25-ével nemzeti ultimátumot hirdetünk. A rezsimnek 13 napja van arra, hogy három feltétlen követelésünket teljesítse: Lukasenkának be kell jelentenie lemondását, az utcákon zajló erőszaknak teljességgel véget kell érnie, és minden politikai foglyot szabadon kell engedni” – idézte az Interfax a Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki vezető Telegram-oldalán megjelent közleményt.

Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Lukasenka ellen, akit az ellenzék azzal vádol, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. A megmozdulásokon többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése következtében százak sebesültek meg, és ezreket vettek őrizetbe.

A Lukasenkával szemben a hivatalos választási adatok szerint alulmaradt elnökjelölt hangsúlyozta: amennyiben nem teljesülnek ezek a követelések október 25-ig, „akkor az egész ország békésen kivonul az utcákra egy nemzeti ultimátummal”. Hangsúlyozta, hogy ebben az esetben október 26-án országos sztrájkba kezdenek, lezárják az utakat és az állami üzleteknek sem lesz forgalmuk.

„Tizenhárom napunk van a felkészülésre, és ezalatt a fehéroroszok folytatják békés, de kitartó tiltakozásukat” – tette hozzá.

Az Interfax felidézte Lukasenka október 9-i beszédét, amelyben azt állította, hogy a tüntetéshullám kibontakozásakor megmentette Cihanouszkaját a „szakrális áldozatot” követelő aktivistáktól, de ő megfeledkezett erről. „Cihanouszkaja volt elnökjelölt lehetett volna ez (az áldozat), de a nőt a saját kérésére még időben sikerült kivinni Litvániába” – jelentette ki.

„Utasítást adtam, hogy a saját kérésére védelem alatt, azokkal az emberekkel, akiket kért, hogy elkísérjék, kivittük Litvániába a gyerekeihez. És amikor azt mondta, hogy nincs pénze, hogy ott meg tudjon élni, akkor utasítást adtam, hogy egy állami vállalattól utaljanak át neki 15 ezer dollárt. »Nagyon köszönöm önnek«, sírt a nyakamba borulva. Kivittük” – hangoztatta a fehérorosz elnök.

(MTI)

Kép: MTI/EPA

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version