Magyarország

Budapest: két fiatal bevásárlókocsit tett a sínekre, hogy levideózza az ütközést

Published

on

 A gyanú szerint a két fiatal fiú azért tett vonatok elé kukát és bevásárlókocsit, hogy az „ütközést” videóra vegyék.

Még augusztusban történt, hogy Budapest XVII. kerületében a Rákoshegyi vasútállomás közelében egy személyvonat elsodort egy síneken hagyott bevásárlókocsit – írja a police.hu. Miközben a helyszínen a rendőrök a bejelentővel beszéltek és keresték a bevásárlókocsit, elment mellettük egy másik vonat, ami szintén nekiütközött valaminek. Később kiderült, hogy ezúttal egy műanyag kuka volt a síneken.

Az összepréselődött bevásárlókocsi Fotó: Police.hu

A helyszínt körbejárva a rendőrök két fiatal fiút találtak az erdőben, akik elmondták, hogy ők tették a kukát és a bevásárlókocsit a sínekre azért, hogy az ütközésekről videót készítsenek. A 14 éves és a 15 éves fiúk elismerték azt is, hogy három nappal korábban is tettek bevásárlókocsit vonatok elé, amiről szintén csináltak videót.

A XVII. kerületi Rendőrkapitányság a feltételezett elkövetők ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Nem ez az első eset, hogy oda nem illő tárgyakat tesznek a vonat alá fiatalok. Korábban arra volt kíváncsi két fiú, hogy mi történik téglákkal és kövekkel, ha átmegy rajta a szerelvény. 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version