Magyarország
Majdnem félmilliárdos osztalék jutott Mészáros Lőrincéknek Pakson
Sőt, 1,5 milliárd kintlévőségük is van.
Mészáros Lőrinc tavaly megszerzett társasága, a paksi távhő üzemeltetéséért is felelős cég igazán remek évet zárt 2019-ben – írja az Mfor. Érdemben nőtt nemcsak az árbevétele, de a profit is szépen emelkedett előző évhez képest.
A többek között a város távhő-üzemeltetéséért is felelős Duna Center Therm Üzemeltető Kft. tavaly az előző évinél 61 százalékkal magasabb árbevételt könyvelhetett el: 1,8 milliárd forint után 2,97 milliárd folyt be a kasszába. Az azonban, hogy ez a növekedés minek köszönhető, nem derül ki a cég rendkívül szűkszavúra vett kiegészítő mellékletéből. A D.C. Therm Kft. évek óta rendszeres bedolgozója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek is, tavaly például egyetlen nap alatt majdnem félmilliárd forint értékű munkát nyertek el a Zrt.-től közbeszerzési eljárás során.
A bevételek ilyenfokú növekedése bőven fedezte a ráfordítások megugrását is. A 2019 márciusában Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, a V-Híd Vagyonkezelő Kft. tulajdonába kerülő cég ugyanis
- anyagjellegű ráfordításként 1,4 milliárdot könyvelt el a korábbi 820 millió forint után,
- személyi jellegűként pedig kicsivel több mint egymilliárdot a 2018-as 873 millió után.
Utóbbival kapcsolatban annyi jó eséllyel kijelenthető, hogy a bérköltséget is magába foglaló ráfordítások növekedése a létszám emelkedésével is magyarázható. A személyi jellegű ráfordítások nagyjából 80 százalékát teszi ki a bruttó béreket összefoglaló bérköltség. Ebből kiindulva a létszám-adatokat figyelembe véve az átlagos bruttó bér a társaságnál 259 ezer forintról 291 ezer forintra emelkedhetett a tavalyi évben.
A 2018-as 75,2 millió forint után a társaságnál 469,1 millió forint tiszta nyereség A taggyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint a relatív új tulajdonosok, Mészáros Lőrincék nem voltak szégyenlősek és a teljes nyereséget kifizették maguknak osztalékként.
Igaz, ezt a cég stabilitása miatt meg is tehették. A Kft. saját tőkéje ugyanis többszöröse a jegyzett tőkének, több mint 802 millió forint. Mindezek mellett a cég eredménytartalékában is több mint 200 millió forint pihen.
Ami a cég mérlegének eszköz oldalát illeti, a Kft. kintlevőségei is megemelkedtek, amit ha az utolsó fillérig be tudnak hajtani, akkor bőven fedezi a tartozásokat. Követelésként ugyanis több mint 1,5 milliárd forintot tartottak nyilván 2019. végén.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója