Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Este 11 és reggel 6 között csak a személyzet lehet a kaszinókban

Létrehozva:

Hétvégén 99 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselés miatt.

A játékkaszinók és a kártyatermek területén 23 és 6 óra között az ott foglalkoztatottak, az üzemeltető képviselői, valamint a műszaki feladatokat ellátó személyek kivételével tilos tartózkodni – írja az MTI. A szombaton módosult kormányrendeletet Kiss Róbert alezredes jelentette be egy hétfői sajtótájékoztatón.

Kiss azt is elmondta, hogy hétvégén összesen 33 embert figyelmeztettek, mert a tömegközlekedési eszközön nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, két emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek. 64 esetben azért intézkedtek, mert üzletben, vendéglátóhelyen vagy más közintézményben nem tartották be a védelmi szabályokat. Emiatt 54 figyelmeztetés mellett 7 helyszíni bírságot róttak ki, három embert feljelentettek.

A vendéglátóhelyeken mindössze egyszer tapasztalták a korlátozott nyitva tartás megszegését.

Hétfő reggel 7 órakor a magyar-szlovák határon megnyílt a Cered és Tajti közötti átkelő, ahol naponta két alkalommal – reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között – biztosított a határátlépési lehetőség a kétoldalú személyforgalom számára. A ceredivel együtt Nógrád megyében négy határátkelőhely van a személy-, egy a nemzetközi teherforgalom számára.

Legnépszerűbb cikkeink