Kiemelt hírek

A főváros lefújta a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

Published

on

Nem lesz kürtős kalács és forralt bor, a főváros visszavonta a pályázatot.

Idén nem rendezik meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt a hagyományos formában, írja a napi.hu. A vendéglátósoknak alig két héttel korábban kiírt pályázatot hirtelen visszavonta a főváros. Az még kérdéses, a kézművesek, iparművészek kitelepülnek-e a Vörösmarty térre.

Egy nappal a határidő előtt hátráltak meg

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szeptember 24-én írta ki a szokásos karácsonyi pályázatot. Az október 8-ai határidő előtt egy nappal azonban azt mondták a pályázóknak, hogy indoklás nélkül visszavonták a pályázatot. A visszavont pályázatból kiolvasható, hogy idén, amikor gyakorlatilag egyetlen külföldi turista sincs Budapesten, a Vörösmarty téri bérleti díjakat igencsak magasan szabták meg. A legnagyobb, 60 négyzetméteres pavilon bérleti díja ugyanis nettó 22 millió forint, míg a legkisebb, 12 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 8 millió forint lett volna. Ezt az összeget kellett volna kigazdálkodni a pályázóknak hat hét alatt, mivel a tervek szerint idén a vásár csak november 20-án nyílt volna meg. Mindezt megfejelték volna idén egy burkolt áremeléssel, speciális díjakat és hozzájárulásokat vezettek volna be: villanyvezeték kiépítési díjat, valamint hulladékkezelési és takarítási hozzájárulást is beszedtek volna, pavilononként több százezer forintot, amire korábban nem volt példa.

A napi.hu által megkérdezett vendéglátósok Bán Teodórát sírják vissza, a nonprofit cég korábbi főnökét, mondván: az ő vezetése alatt rendben, kiszámíthatóbban mentek a dolgok. Továbbra sem lehet tudni, miért vonták vissza a pályázatot.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version