Kiemelt hírek

Csunderlik Péter: Ingyentej és kútméreg

Published

on

A Pesti Hírlap hétvégi kiadásából adjuk közre Csunderlik Péter publicisztikáját.

Ha valaki a magyar politikai közbeszédet figyeli, úgy érezheti magát, mintha egy Dan Brown-regényben lenne: vezető magyar politikusok összeesküvés-elméletekkel értelmezik a világ történéseit. Tavaly Kásler Miklós miniszter jelölte meg a magyar népességfogyás egyik okaként az „illuminátusok” mesterkedéseit, újabban pedig a szabadkőművesek ellen indult kampány a kormánymédiában, őket téve felelőssé Trianonért, töltött káposztaként felmelegítve ezzel egy régi legendát, amelyet mindig fel lehet szolgálni a közalkalmazottak béremelése helyett, hátha jól laknak azzal is a szavazók.

Az összeesküvés-elméleteket a rendszerváltás utáni Magyarországon a szélsőjobboldali réteglapok terjesztették, de mostanra újra a nagypolitikába emelkedtek: 2017 óta a magyarországi kormánypropaganda legfőbb célpontja Soros György, akit a James Bond-filmek főgonoszaihoz hasonlítanak. De nemcsak a magyar politikát és médiát szállták meg az összeesküvés-elméletek és „fake newsok”, hiszen ez világtrend, amelynek nagy lökést adott Donald Trump kampánya 2015‒2016-ban, újabban pedig a koronavírus-járvány. A Soros-ellenes propagandának köszönhetően a nemzetközi rangsorokban legelőrébb álló magyar egyetemnek, a CEU-nak Bécsbe kellett költöznie. Tragikus öncsonkítása volt ez Magyarországnak, és nem példa nélküli a gyűlöletkampány. 

A 20. század eleji szabadoktató intézmények – mint a szélsőjobboldalon démonizált, de valójában igen hasznos és színvonalas tevékenységet folytató Galilei Kör (1908–1919) – és a CEU elleni mai támadásokat egyaránt az jellemezte, hogy magukat „nemzetinek” tartó erők korlátozni akarták a tanszabadságot a diákok „hazafias lelkületének” megóvására hivatkozva, és célba vettek nyugaton divatos, de Magyarországon „idegenként” megbélyegzett tudományos irányzatokat, a századelőn a történelmi materializmust, ma a gender studiest – utóbbi oktatását 2018-ban be is tiltotta a Fidesz-KDNP-kormány, bár ezzel nem szűntek meg azok a problémák, amelyeket ez a tudományterület vizsgált. És persze erősen eltorzították ezeket az elméleteket. Ha valaki a kormánymédiából szeretné megtudni, hogy mivel foglalkozik a gender studies, azt hihetné, hogy neves professzoroknak egyetlen célja, hogy ráerőszakolják a texasiakra és a magyarokra a nemsemleges vécéket. Az „idegenség” vádja pedig Magyarországon kacagtató: nemzeti ételünk, a paprikás krumpli összetevőit Amerikából importálták ide a gasztronómia sorosistái, a „magyar akácot” is a Habsburgok rendeletére telepítették be hozzánk.

A CEU-t és a „Soros-szervezeteket” támadó cikkekben és nyilatkozatokban a szabadoktatást és a szabadkőművességet támadó vádak ismétlődnek meg. Miklóssy István képviselő 1912-ben a belügyminisztert interpellálta „a magyarországi szabadkőművesség állam- és társadalomfelforgató törekvései ügyében”. Miklóssy leszögezte, hogy a szabadkőművesek jótékonysága (pl. hajléktalan-menhelyek létrehozása, „ingyen kenyér, ingyen tej-egyesületek”, könyvtárak és árvaházak alapítása) csak fedőtevékenység, mert valójában a katolikus egyház és az államok megsemmisítésére törekednek. Ezért a páholyokkal szemben önvédelemre szólított fel, és követelte, hogy listázzák a szabadkőműves tanárokat, akik megrontják a magyar ifjúságot. Ismerős?

A 20. század eleje óta összeesküvés-elméletek tartják fogva a magyar politikai közbeszédet, és gátolják az érdemi vitákat, pedig nem kéne mindenhol ellenségeket keresni. Ahogy Ady Endre írta a rettegett szabadkőművesekről: „amit a profán világ sárkányvérnek lát, az csak ingyentej”. A szabadkőműves szervezetek – vagy éppen a budapesti iskolatej-programot 1991-ben elindító Soros Alapítvány (nem is a Margaret Thatcher Alapítványnak köszönhettük) – nem azért kezdtek ingyentejet osztogatni, hogy negatív hangulatot keltsenek, hanem mert sok a rászoruló kisgyerek.

Nem azok mérgezték Magyarországot, akik ingyentejet osztogattak, hanem az összeesküvés-elméleteket terjesztők. És mindenki tegye fel a kérdést, hogy például a magyar egészségügy problémáiért egy amerikai milliárdos felelős-e, vagy egy tíz éve kétharmados többséggel, teljhatalommal kormányzó miniszterelnök.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version