Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Meghalt az ózonlyuk egyik felfedezője

Létrehozva:

Elhunyt 77 éves korában Mario Molina mexikói kémikus, az ózonlyuk egyik felfedezője, aki tudományos munkájáért 1995-ben kapta meg kollégáival a Nobel-díjat – közölte a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem (UNAM).

Andrés Manuel López Obrador, Mexikó elnöke a Twitteren fejezte ki részvétét. Molina halálának okáról egyelőre nem közöltek információkat.

A Mexikóvárosban felnőtt Molina tanulmányai egy részét a németországi Freiburgban végezte, majd 1972-ben a Kaliforniai Egyetemen doktorált.

Molina és kollégái, Sherwood Rowland és Paul Crutzen már 1974-ben a halogénezett szénhidrogének használatának (CFC-k) veszélyére hívták fel a figyelmet és megjósolták, hogy az ózonréteg néhány évtizeden belül erőteljesen megfogyatkozik.

Az ENSZ mexikói képviselete közleményében a légköri kémia úttörőjeként emlékezett meg Molináról. Munkája tette lehetővé az 1987-es montreali jegyzőkönyv megvalósulását, amely az ózont bontó CFC-k kibocsátásának korlátozására jött létre.

Barack Obama elnöksége alatt Molina az Egyesült Államok tudományos és technológiai tanácsadó testületének tagja volt.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink