Nagyvilág

Negyedével nőtt a világ leggazdagabbjainak vagyona

Published

on

A banki elemző szerint a gazdagodás komoly feszültséget, dühöt válthat ki a társadalomban, a gazdagok pedig tudják ezt.

A világ leggazdagabb embereinek sikerült tovább növelni vagyonukat még akkor is, amikor a fél világ a járvány és a gazdaság leállása miatt küszködött. Nem is akármilyen gyarapodás volt ez, a svájci USB bank elemzése szerint a világ milliárdosai az eddigi vagyonuk több mint negyedével lettek gazdagabbak, így a közös vagyonuk eléri a rekordnak számító 10,2 billió dollárt – idézi a The Guardian cikkét a 444.

A vagyongyarapodás a legtöbb üzletembernél annak köszönhető, hogy sikeresen fogadtak az értékpapírpiac helyreállására, és részvényeket vásároltak akkor is, amikor a tőzsde rég nem látott mélyponton volt a járvány miatt, márciusban és áprilisban.

Nemcsak a felhalmozott összvagyon mérete, de az azt összehordó milliárdosok száma is rekordot állított be idén. Míg 2017-ben 2158 dollármilliárdos élt a földön, idén már 2189 ember tartozik a klubba.

Josef Stadler, az USB elemzője szerint nem kizárt, hogy ez a jelentős mértékű vagyonfelhalmozás komoly feszültséget, sőt dühöt váltson ki a társadalomban, ugyanis olyan időszakban történt, amikor az emberek többségének napi fenyegetés, ha nem mindjárt valóság volt munkájának, és ezzel megélhetésének az elvesztése. Szerinte az érintett gazdagok maximálisan tisztában vannak ezzel.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version