Nagyvilág

Kormányépületeket foglaltak el a kirgiz tüntetők

Published

on

Az államfő szerint puccskísérlet zajlik.

Tüntetők foglalták el a kirgiz kormány székházát Biskekben – jelentette kedd reggel a RIA Novosztyi orosz hírügynökség egy kormányilletékesre hivatkozva.

   Az Interfax orosz hírügynökség a 24.kg kirgiz hírportálra hivatkozva azt közölte, hogy más tüntetők a biskeki városháza épületét kerítették hatalmukba. Keddre virradó éjjel a tüntetők elfoglalták a parlamentet, ahol az elnöki hivatal is található, valamint az államügyészség épületét is.

    Szooronbaj Dzsejenbekov elnök kedden beszédben fordult a kirgiz néphez, azt állítva, hogy egyes politikai erők az éjszaka folyamán kísérletet tettek a hatalom átvételére az általuk el nem fogadott választási eredmények ürügyén.

    A belügyminisztérium egyik szóvivője közölte, hogy Kurszan Aszanov ellenzéki politikus, a biztonsági szolgálat egykori magas rangú tisztségviselője átvette a belügyminisztérium vezetését, ami a Reuters szerint feltehetően annak a jele, hogy kicsúszik az irányítás Dzsejenbekov kezéből.

 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version