Nagyvilág
Szijjártó: Koordinálják lépéseiket a visegrádiak
Tekintettel arra, hogy az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány mindenkit új feladatok elé állított, a visegrádi országok is még szorosabbra kívánják fűzni együttműködésüket a védekezésben – jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában, Tomás Petrícek cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően.
„Egyetértés van közöttünk abban, hogy létrehozzunk egy koordinációs mechanizmust, ahol egyeztetni tudjuk a lépéseinket és ki tudjuk cserélni tapasztalatainkat” – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek.
Leszögezte: a visegrádiak együttműködése ezen a téren, amely már a tavaszi első hullám folyamán is szoros volt, a mostani őszi hullámban tovább fog erősödni.
Szijjártó Péter tájékoztatta cseh kollégáját, hogy a magyar kormány októberben is érvényben tartja korábbi, szeptemberi döntését, miszerint azok a cseh állampolgárok, akik korábban befizettek valamilyen magyarországi útra, továbbra is beutazhatnak az országba. Hozzátette, hogy ez a magyar döntés a további két visegrádi ország, Szlovákia és Lengyelország állampolgáraira is vonatkozik.
A cseh és a magyar külügyminiszter tárgyalásuk során kiemelt figyelmet szentelt az illegális migrációnak. Szijjártó Péter elmondta: az Európai Bizottság migrációs paktuma Magyarország számára teljességgel elfogadhatatlan, és a cseh kormányfő is éles bírálatokat fogalmazott meg vele szemben.
A paktum súlyos hibája, hogy kezelni, és nem megállítani akarja az illegális migrációt. „A mi célunk azonban a migráció megállítása” – mutatott rá a miniszter.
„Lehetetlennek, elképzelhetetlennek és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy embercsempészek döntsenek arról, kik élhetnek Európában, kik jöhetnek Európába. Erről csak az európai országok kormányai dönthetnek. Fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy sem az embercsempészek, sem Brüsszel, sem senki más nem dönthet helyettünk” – fejtette ki Szijjártó.
Felhívta a figyelmet arra, hogy tekintettel a koronavírus-járványra „a migrációs hullámok ettől kezdve nemcsak biztonsági és kulturális kockázatot, hanem nagyon komoly egészségügyi kockázatot is jelentene Európa országai számára. És hogy elkerüljük ezeket a kockázatokat, az egyetlen megoldás az, hogy meg kell állítani az illegális migrációt.”
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Csehország továbbra is kiemelt stratégiai partnere Magyarországnak, „és ezen Vera Jourovának, az Európai Bizottság cseh alelnökének a szavai sem változtatnak”. Jourová a közelmúltban egy lapinterjúban „beteg demokráciának” nevezte Magyarországot.
„Az ilyen típusú kijelentések véglegesen kiírják az azt elmondó politikust a kulturált európai politikusok köreiből. Továbbra is azt gondoljuk, hogy az Európai Bizottság alelnökének le kellene mondania” – ismételte meg a kormány álláspontját a magyar diplomácia irányítója.
Leszögezte: mivel Vera Jourová nem a cseh kormányt, és nem is Csehországot képviseli az EB alelnökeként, ezért szavai semmilyen hatással nincsenek a kétoldalú magyar–cseh kapcsolatokra.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a négy visegrádi ország külügyminisztere csütörtökön Pozsonyban a Globsec biztonságpolitikai fórumon együtt fog fellépni, majd a tervek szerint a visegrádiak közösen találkoznak és tárgyalnak a francia külügyminiszterrel.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója