Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nemet mondott az orvoskamara a kormány javaslatára

Létrehozva:

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) számára az egészségügyi jogállásról szóló, hétfőn benyújtott törvénytervezet bértáblával kapcsolatos része nem elfogadható – derül ki a kamara vezetőinek Kásler Miklóshoz írott leveléből, amely a MOK honlapján olvasható. A Medicalonline értesülése szerint a szakdolgozói kamara sem támogatja a törvénytervezetet. A Magyar Orvosok Szakszervezete pedig egyenesen úgy véli, hogy a kormány a MOK bértábláját használta fel arra, hogy csapdába csalja az orvostársadalmat – írja a Napi.hu.

A MOK elnöksége a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő alatt áttanulmányozta a tervezetet, ami, mint írják, a terület újszerűsége és a jogi szöveg bonyolultsága miatt csak részlegesen volt elvégezhető, ezért lehetőséget kérnek egy későbbi, megalapozott korrekcióra. A tervezet bértáblával kapcsolatos részére azonban így is nemet mond az orvoskamara.

 

Egyetértenek azzal, hogy az alapellátásban dolgozókat nem kell kötelezően a törvény hatálya alá vonni, de ennek a jogszabálynak az elfogadásával párhuzamosan számukra is sürgetően szükségesnek látják a hasonló jövedelem biztosításának az ígéretét.

 

A kamara elfogadja a másodállás korlátozásának szükségességét, de úgy vélik, ennek feltételeit kormányrendeletben kell rögzíteni, hogy ne az elbíráló egyedi megítélésén alapuljon a döntés.

 

A minősítés eredményének alapbércsökkenőt hatásával kapcsolatban kiemelik, Orbán Viktor a MOK bértábláját alapbérként fogadta el, az ettől lefelé való eltérítés ellentétes a megegyezéssel. A bértáblával kapcsolatban a lefelé való differenciálás a kamara számára elfogadhatatlan hangsúlyozza a MOK elnöksége, hozzátéve, hogy a bértábla nem kezeli a képesítésbéli különbségeket, amire szorzószámot javasolnak bevezetni.

Évtizedes szerzett jogokat venne el a kormány a most a kamarák elé tárt törvénymódosítási javaslattal állapítja meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezetéről a portál értesülése szerint.

Válaszlevelében a MESZK kategorikusan kijelenti, hogy nem támogatja az előterjesztést, mint írják, félő, hogy az új szabályok bevezetése az orvosi és szakdolgozói humánerőforrás hiány miatt ellehetetlenítik egyes intézmények működését, hiszen a többes jogviszony kérdése jelentősen szigorodik.

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) honlapján olvasható reagálásukban széleskörű egyeztetést és konszenzusos alapon történő szabályozást követelnek, a tervezetet jelen formájában elfogadhatatlannak tartják. A MOSZ szerint a kormány a MOK bértábláját használta fel arra, hogy csapdába csalja az orvostársadalmat.

UPDATE:

A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén nyilatkozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője az MTI-nek. Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag a kormánypártok és valamennyi ellenzéki párt támogatásával, 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot közölte a miniszter. Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal mondta Gulyás.

 

 

 

Legnépszerűbb cikkeink