Magyarország

Vitézy szerint díjfizetés nélkül törölhette volna a BKK a reptéri vonaljegyeket

Published

on

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Vitézy Dávid a közösségi oldalon tette közzé a BKK Zrt. igazgatósági elnökének, Draskovics Tibornak írt levelét, amelyben az áll: a társaságnak díjfizetés nélkül, tizenöt napos átfutási idővel joga lett volna a 100E autóbusz koronavírus-járvány megjelenését követő leállítása után – vagy éppen előzetesen – a reptéri vonaljegyek költségmentes törlésére az automaták kínálatából.

„A terméket mégis fél éven át, egészen most októberig nem távolították el a kínálatból, és közleményük szerint ezután is csak indokolatlan költséggel tették” – fogalmazott Vitézy Dávid, aki 2013-ban, a BKK akkori vezetőjeként aláírta a 300 új jegyautomata telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó, a T-Systems Magyarországgal kötött megállapodást.

Mint írta, a Közlekedő Tömeg Egyesület jelentős értékre elkövetett csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést is tett a BKK gyakorlata miatt, mivel a társaság több mint fél éven értékesítette a 900 forintba kerülő, más járatra nem érvényes repülőtéri buszjegyeket egy olyan járatra, amely nem is közlekedett. Ezen túl a nem közlekedő dunai hajójáratokra értékesítettek hajójegyeket.

„Ha önök további milliókat fizetnek ki egy díjmentes szolgáltatásért, az további büntetőjogi tényállásokat is felvethet, érdemes lehet ezügyben tehát a BKK Igazgatóságának megvizsgálnia, mi történt pontosan” – olvasható a Draskovics Tibornak írta levélben.

A BKK szombaton közleményében tudatta, hogy módosították a jegyautomaták szoftverét, így már nem vásárolható azokban jegy a 100E repülőtéri buszra és a jövő héttől a koronavírus-járvány miatt nem közlekedő hajókra. A két lehetőség kiiktatása 2,8 millió forintba került.

Emlékeztetett: a 100E közlekedésének leállásáról tavasszal tájékoztatták az utasokat, de mivel a leállást rövid időre tervezték, továbbra is lehetett elővételben jegyet váltani a járatra.

A félreértések elkerüléséért többi között a pénztárakban tájékoztatták erről a vásárlókat, július óta pedig a fel nem használt jegyek teljes vételárát visszatérítik. Ennek ellenére az elmúlt fél évben több mint 15 ezren vásároltak repülőtéri vonaljegyet, a BKK hajókra pedig április óta 78 felnőtt és 37 gyerek jegyet adtak el – ismertette a társaság a szombati közleményében.

Közölték akkor azt is, hogy a társaság elismeri a felelősségét, a fel nem használt jegyek eladásából származó 14 millió forint bevételt pedig jótékony célra fordítják, illetve díjmentesen visszatérítik a vásárlóknak.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version