Magyarország

Orbán „soha nem látott mértékű” béremelést ígért az orvosoknak

Published

on

És a hálapénz „kivezetéséről” is megállapodott az orvosi kamarával.

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel – több hónapos előkészítő munka után – találkozott a kormány és a kamara delegációja.

A megbeszélés tárgya a koronavírusjárvány-helyzet volt. „Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad” – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: az előző napi brüsszeli tárgyalások után azt mondhatja, hogy reálisan nem lehet számítani vakcinára a következő év közepénél hamarabb. Ezért az elkövetkező hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd.

Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy „minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Közölte: az orvosi kamara világossá tette, és a kormány egyet is értett vele, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni az orvosok.

„Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Bejelentette: a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. Megállapodtak továbbá arról, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.
„Az orvosi kamara és a kormány között jó az együttműködés, az összefogás ezen a szinten is megvalósulhat. Ha összefogunk, akkor pedig sikerülni fog, hiszen egyszer már sikerült” – mondta a kormányfő.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version