Jávor Benedek: „Nem biztos, hogy kezelni tudjuk a klímaváltozás hatásait”

Jávor Benedeknek édesapaként azonban nincs más választása, mint reménykedni. De mit érnek az unió szigorúbb klímavédelmi megállapodásai a gyakorlatban? Miért épülnek új gázvezetékek, ha 30 év múlva úgyis elhagyjuk a fosszilis energiahordozókat? Mi lesz az autóiparral, ha nem tudja teljesíteni a kibocsátási követelményeket? És egyáltalán: vannak még évtizedeink a változásra? A Párbeszéd Magyarország volt európai parlamenti képviselőjével, Budapest brüsszeli képviselet-vezetőjével beszélgettünk.

Tavaly egy brit parlamenti bizottság előtt Sir David Attenborough azt mondta a klímaváltozás kapcsán, hogy nem lehetünk elég radikálisak. Egyetért vele?

Azzal mindenképpen egyetértek, hogy az alapvető probléma, amivel küzdünk, messze nem az, hogy túl ambiciózus klímaintézkedések lennének napirenden, hanem az, hogy amiről most tárgyalunk, akár az EU-n belül, ez sem elegendő ahhoz, hogy magabiztosan a párizsi célkitűzés, a másfél-két fokos globális hőmérséklet-emelkedés keretén belül tartsuk a klímaváltozást. Aki a jelenlegi terveket és intézkedéseket túlzónak vagy radikálisnak ítéli meg, azzal totális realitáshiányról árulkodik, és nem képes felfogni, hogy milyen léptékű problémával állunk szemben. Ezzel együtt azt is gondolom, hogy van esély arra, hogy tartani tudjuk a párizsi klímamegállapodásban foglaltakat, még akkor is, ha ehhez komoly erőfeszítésekre is van szükség, de lehetséges olyan intézkedéseket hozni, amelyek eredményesek lehetnek. Sok kritikus véleménnyel szemben ezek az intézkedések nem ásnák alá sem a gazdaság, sem a társadalom működését, viszont segíthetnek a globális hőmérséklet emelkedését két fok alatt tartani. 

Tehát Sir David Attenborough kijelentését akkor fel lehet fogni kritikaként is, amivel ön egyetért?

Ez egy nagyon fontos kritika a világ egyik leghitelesebb környezetvédelmi szakemberétől, és ezzel én egyet is értek. Az, ami ma a világban zajlik, akár a globális klímatárgyalások területén, az nem elégséges. Például ha nem változik az USA és Oroszország passzivitása ezen a területen, akkor nagyon sötét jövő elé nézünk. 

Ha már a hitelesség szóba került: a tervek szerint az EU-ban 2050-től nem használnának fosszilis energiahordozókat, ehhez képest jelen pillanatban is legalább nyolc gázvezeték épül az unióban, illetve az unió felé (például az Északi-Áramlat 2.), továbbá cseppfolyós földgáz terminálok építése is napirenden van legalább három helyen. Így mennyire hiteles a 2050-es dátum a karbonsemlegesség elérésére?

Az Európai Unióban a földgázt alapvetően átmeneti energiahordozónak tekintik, amely segíti a CO2 csökkentést, ugyanis kisebb a fajlagos szén-dioxid-kibocsátása, mint a szénnek és a kőolajnak. 2050-től az EU-nak klímasemlegesnek kell lennie, de az addig vezető úton az unió úgy gondolja, a földgáz segíthet a dekarbonizáció felgyorsításában. Én erősen kritikus vagyok ezzel az állásponttal szemben, és azt gondolom, hogy alaposan meg kéne gondolni, milyen infrastruktúrát építünk „kicsit kevésbé káros” fosszilis energiahordozóknak, helyette inkább a megújuló energiahordozók támogatására és az energiahatékonyságra kéne költeni az uniós forrásokat. Tény, hogy maga a logika nem ellentétes a 2050-es dekarbonizációs céllal, ugyanakkor megvan a kockázata, hogy a kiépített infrastruktúrával valamit kezdeni kell, és ez nehezíteni fogja a későbbi döntéseket a földgáz elhagyásával kapcsolatban. A kívülről érkező gáz az unió energiafüggetlenségét sem segít megteremteni, tehát például az Északi-Áramlat 2. geopolitikai szempontból is káros beruházás.

Életszerűnek tartja, hogy ezek a vezetékek 29 év múlva üresen konganak majd?

Vannak olyan területek, például a Balti-államok összekötése az uniós hálózatokkal, amelyek akár indokolttá tesznek egy-egy beruházást. Az is lehet, hogy azt gondolják egyes beruházók, hogy nekik megéri harminc évre is építkezni, még úgy is, ha utána ezeket el kell bontani. Én ebben nem nagyon hiszek, károsnak tartom a felesleges gáz-infrastruktúra kiépítését, mert olyan technológiai kényszereket idézhet elő, amely aztán a tényleges dekarbonizációt gátolhatja. Az erre költött összegeket inkább a megújulókra kellene fordítani, pláne, hogy már 2035-re 55 százalékkal akarjuk csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az unióban.

Számítások alapján ez az 55 százalékos csökkentési mérték az autóknál nagyjából 2 literes fogyasztást jelentene, ami a mai technológiával lehetetlen. Mennyire reális, hogy az autóipar teljesítse ezt az értéket?

Ebből egy dolog következik: a belső égésű motorok ideje lejárt. Miután a túlélésünkről van szó, a rendszereket nem az autókra, hanem az emberekre kell optimalizálni. Egyébként ha teljes káoszba fordulnak a társadalmaink, abból az autóipar sem fog jól kijönni. Ha célok nem teljesíthetők belsőégésű motorokkal, mert technológiai akadályai vannak, akkor ebből nem az következik, hogy nem teljesítjük ezeket a célokat, hanem az, hogy akkor búcsút mondunk a belső égésű motoroknak. A teljes közlekedési szektor újragondolására van szükség: jelentősen csökkenteni kell az egyéni gépjárműhasználatot, helyette a közösségi közlekedés vagy megosztott használatú járművek felé kell elmozdulni, illetve az sem tartható, hogy a világban mindenhova mindent szállítunk, lokalizálni kell a termelést, továbbá csökkenteni kell a légi forgalmat is. 

Az elektromos autók mennyire jelenthetnek megoldást? Kutatások szerint ugyanis, egy jármű gyártását, használatát és ártalmatlanítását is figyelembe véve egy villanyautónak mindössze 25 százalékkal kisebb a karbon lábnyoma, mint egy belső égésű motorral szerelt autónak.

Ha egy elektromos autó megfelelően tiszta forrásból kapja az áramot, akkor azért akár 50 százalékkal is kevesebb lehet a kibocsátása, mint egy belső égésű motornak. De senkit nem kecsegtetek azzal, hogy egy egyszerű technológiai váltás az összes problémánkat megoldja. Az elektromos mobilitás segíthet minket a kibocsátás csökkentésében, de ennek feltételei vannak, tehát a villamosenergiának, amit felhasználnak ezek az eszközök, tiszta forrásból kell származnia. Egy olyan villanyautó, amely a Mátrai Erőmű lignit tüzelésű erőművéből kapja az áramot, az semmivel sem jobb, mint egy dízeles autó. Nem bízhatunk abban, hogy minden maradhat a régiben, csak most majd villanyautókkal járunk. 

Nem tart-e attól, hogy a COVID-járvány nyomában járó gazdasági visszaesés miatt felpuhulhatnak ezek az uniós célkitűzések? 

Attól erősen tartok, hogy nem ismerik fel a lehetőséget egyes tagállamok vezetői. Az unió példátlan méretű gazdasági csomagjának éppen azt a célt kell szolgálnia, hogy ne egy fenntarthatatlan modell fenntartását tegye átmenetileg lehetővé, hanem olyan módon alakuljanak át a gazdaságok, hogy képesek legyenek tartani a dekarbonizációs célokat.

Amitől tartok, hogy ezt a pénzt némely tagállamok magas károsanyag-kibocsátású, elavult iparágak életben tartására fogják használni. Ha ez történik, az rontja Európa versenyképességét is.

Ha nem tudja az autóipar teljesíteni a kritériumokat, az súlyos gazdasági következményekkel is járhat, például Magyarországon is, amely nagyban függ a német autóipartól. Lehetséges-e, hogy a gazdasági visszaesés következményeként azt mondják az emberek, hogy a „zöldek” miatt esik a GDP, így akár többen ellenezhetik a „zöldítést”?

Nem a zöldek miatt halódik az autóipar, hanem hibás döntések sorozata miatt: részint némely autógyárak, amelyek nem ismerték fel, hogy technológiai váltás zajlik, és rossz üzleti döntéseket hoztak, ezt nem lehet senki másra ráfogni. A másik rossz döntést a magyar kormány hozta, amely a magyar gazdaságot egy autó összeszerelő üzemmé alakította, egy olyan időszakban, amikor előre lehetett tudni, hogy jelentős változások vannak a közlekedési szektorban. Ráadásul a magyar kormány nem feltétlenül a technológiaváltásban élenjáró autógyárakat hozott ide. Ez a kudarc modellje.

A magyar embereknek is az az érdeke, hogy gyökeresen szakítsunk a jelenlegi technológiákkal, és úgy legyen az ország versenyképes, hogy egyben fenntartható gazdaságra áll át. Ha ez nem így lesz, akkor a magyar gazdaság és társadalom komoly nehézségekkel fog birkózni a következő évtizedekben. De ez nem a zöldek miatt lesz. 

Az imént azt mondta, még mindig elképzelhetőnek tartja a párizsi klímacélok megvalósulását, vagyis a maximum másfél-két fokos globális
hőmérséklet-emelkedést a 200 évvel ezelőttihez képest. Ugyanakkor az látszik, hogy az elmúlt két évszázad üvegházhatású gáz kibocsátásának a kétharmadát az 1960-as évektől hoztuk össze, a tendencia pedig azóta is meredeken emelkedő: több földlakó, aki tovább él, többet fogyaszt, így az energiafelhasználás is folyamatosan növekszik. Ennek a tendenciának a fényében vannak még évtizedeink kivezetni a káros technológiákat? 

Évtizedeink valószínűleg nincsenek, a következő 8-10 évben eldől, hogy ebben sikeresek leszünk-e, és ehhez most kell meghoznunk a döntéseket. Az, hogy az unió a korábbi 2030-as kibocsátás csökkentési célt 40-ről 55 százalékra emelte, mindenképpen pozitív, és azt mutatja, hogy lehet korábban elképzelhetetlennek tűnő döntéseket meghozni. Ezzel együtt én is aggódom azon, hogy vajon a világ más országai hajlandók-e ezeket a radikális lépéseket megtenni, legalább azon a szinten, amin Európa. Másrészt azt is látni kell, hogy még ezek a megemelt célkitűzések sem tesznek magabiztosan egy olyan pályára, amellyel a párizsi klímaegyezmény tartható. Úgyhogy valószínűleg tovább kell majd szigorítani, és ezek a célokat a tagállamoknak is magukévá kell tenni. Vannak tagállamok, amelyek már most teljesítenek bizonyos célokat, és vannak olyanok – például a magyar vagy a cseh kormányfő –, akik nyíltan abszurdnak és teljesíthetetlennek nevezik ezeket a célkitűzéseket.

Tehát ön szerint 8-10 évünk van még lépni. New Yorkban felállítottak egy órát, amely hét évtől számol vissza: mi alapján gondolja még bárki, hogy gátat lehet szabni a felmelegedésnek, hogy nem vagyunk elkésve?

A klímaváltozást nem tudjuk megállítani, ez történik már most, és biztos, hogy a földi átlaghőmérséklet növekedni fog. A kérdés csak az, hogy ez milyen mértéket fog ölteni, ezt pedig az befolyásolja, hogy milyen döntéseket hozunk ma. Klímatudósok szerint a másfél-két fokos emelkedés az, ami még nem teszi lehetetlenné a ma ismert civilizáció fennmaradását, nem zilálja szét a gazdaságokat és társadalmakat. Ha ezt nem tudjuk teljesíteni, az nem azt jelenti, hogy onnantól minden mindegy. Ha kettő helyett három fokos emelkedés lesz, akkor az nagyon komoly következményekkel fog járni: a klímamenekültek száma meg fog nőni, az élelmiszerellátás nehézségei radikálisan növekedni fognak, egészségügyi hatások stb. De egy három fokos emelkedés még mindig kevésbé pusztító, mint egy 4-5 fokos. Ezért minden lépés számít, amely csökkenteni tudja az elkerülhetetlenül bekövetkező klímaváltozás katasztrofális hatásait. A kérdés tehát az, hogy képesek vagyunk-e olyan szinten tartani a klímaváltozás mértékét, hogy ne boruljanak fel a társadalmak, képesek vagyunk-e menedzselni a helyzetet, tudunk-e alkalmazkodni, hogy ki tudjuk-e bekkelni a változás hatásait. Ez nagyon nehéz lesz, sokba fog kerülni, sokkal többe, mintha korábban megtettük volna a szükséges intézkedéseket. Most még van választásunk, persze mondhatjuk azt is, hogy képtelenek, alkalmatlanok vagyunk, és egy sokkal sötétebb jövőt választunk az emberiség számára.

Hogyan látja a gyermekei jövőjét 20-30 év múlva? Milyen lesz az életminőségük?

Szülőként nem tehetem meg, hogy nem aggódom a gyerekeim jövőjéért. Részben ez is motivál, amikor megpróbálok egy fenntartható társadalmi modell érdekében dolgozni, akkor is, ha ez Magyarországon különösen nagy nehézségekbe ütközik. De éppen az a cél, hogy 2050-re egy megfelelő életminőséget biztosítsunk a gyerekeinknek, de ehhez most kell döntéseket hoznunk. Ha nem tudjuk Európát és Magyarországot a klímaváltozás realitásai közepette sikeres országgá formálnunk, hanem megmaradunk ilyen bezárkózó, múltba révedő, elavult gazdaságú országnak, akkor az én gyerekeim is sikertelen, rossz életminőséget biztosító országban fognak élni. Én pedig ezt nyilván nem szeretném.

Hány százalék esélyt lát arra, hogy a gyerekei 2050-ben megfelelő életkörülmények között élhetnek?

Szerintem az ilyen százalékos tippelgetéseknek nincs értelme, azzal kell foglalkozni, hogy mit tudunk annak érdekében megtenni, hogy megfelelő életminőséget biztosítsunk nekik, én ezen dolgozom.