Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Nem Magyarországot, csak Orbán Viktor kormányát éheztetné ki az EP alelnöke

Létrehozva:

És azt is csak pénzügyileg, hamisítás történt. 

Mint arról lapunk is beszámolt Katarina Barley európai parlamenti alelnök kiéheztetéssel fenyegette a jogállamiságot nem tisztelő országokat.

Mára kiderült, az alelnök nem akarja kiéheztetni pénzügyileg Magyarországot és Lengyelországot a jogállami elvek tiszteletének biztosítása érdekében, a német szociáldemokrata politikus szavait tévesen idézte a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.

    „Katarina Barley egy kijelentését kiélezés által meghamisítottuk” – írták a Deutschlandfunk hírportálján szerdán közölt beszámoló csütörtök este megjelent új változatához fűzött megjegyzésben, amelyben hozzátették, hogy „a hibát kijavítottuk és bocsánatot kérünk”.

    Az EP-alelnökkel készített interjú alapján összeállított első összefoglalóban az állt, hogy Katarina Barley szerint ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország. A felvetés indoklásaként kifejtette, hogy ezekben az országokban a jogállami elvek megsértése nem korlátozódik egyedi, elszigetelt esetekre, hanem rendszerszerű.

    A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa – a német szövetségi kormány korábbi igazságügyi minisztere – a csatorna műsorában a hírportálon közölt első jelentés után sugárzott interjúban valójában Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kapcsolatban használta a pénzügyi kiéheztetés kifejezést. 

    Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló EU-s költségvetés és a koronavírus-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozó helyreállítási alap elfogadásának ügyében nyomás alá akarja helyezni a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsot és az EP-t, Katarina Barley azt mondta, hogy Orbán Viktort kell pénzügyileg kiéheztetni, hiszen „neki is szüksége van a pénzre”, és „ha azt mondjuk, hogy te sem kapsz pénzt, akkor szerintem végül engednie kell” néhány kérdésben.

    A politikus a többi között hozzátette, hogy Orbán Viktor „egyáltalán nem akar kompromisszumokat kötni, éppen ellenkezőleg, meg akarja vezetni az EU-t, ezért lenne olyan fontos, hogy ezen a ponton kemények maradjunk és azt mondjuk, hogy te sem kaphatsz pénzt, ha átépíted az országodat illiberális demokráciává, ahogyan ő nevezi, beteg demokráciává, ahogyan Vera Jourová (az Európai Bizottságnak az EU-s értékek és az átláthatóság ügyében illetékes alelnöke) mondja”.

Legnépszerűbb cikkeink