Magyarország

Tovább csatázik a kormány és a főváros a Városligetért

Published

on

Szerdán ült össze a Fővárosi Közgyűlés, hogy a Városliget Építési Szabályzatát úgy alakítsa át, hogy azzal megakadályozza három további épület, az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Fővárosi Városligeti Színház felépítését a közparkban. A kormány azonban kedd este kiadott egy rendeletet arról, hogy a közgyűlés döntése eleve érvénytelen.

Orbán Viktor miniszterelnök a tavalyi önkormányzati választás után azt mondta: „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit a főváros felelős vezetői nem akarnak”. Ehhez képest, amikor átmeneti változtatási tilalmat rendelt el a közgyűlés, azt idén tavasszal rögtön felülbírálták egy törvénnyel, megteremtve ezzel a projekt eredeti tervek szerinti befejezésének lehetőségét.

A mostani fővárosi előterjesztés az építési szabályzat olyan módosításait tartalmazta, amely megakadályozná a Városliget közpark jellegének visszafordíthatatlan károsítását. Az előterjesztés részletezi az érintett területeket, nagyobb védelmet biztosít a növényállomány számára, de pontosítja a vendéglátóegységekre, zöldfelületi funkciókra, a tóra, és a közlekedésre vonatkozó előírásokat is.

Horváth Csaba, zuglói polgármester az ülés előtt sajtótájékoztatón jelentette be, ha a Fidesz-kormány nem vonja vissza a kormányrendeletet, és a Városligetet továbbra is építési telekként szemléli, nem pedig zöld felületként, fővárosi népszavazást fog kezdeményezni, hogy pontot tegyen a Városliget sorsát érintő méltatlan játszmára.

Az ülésteremben már a napirend előtti felszólalások során heves szócsata alakult ki, amit felváltva kísért tapssal vagy hurrogással a Ligetvédők kisebb csoportja és néhány CÖF szimpatizáns. Láng Zsolt (Fidesz) felszólalásában azt indítványozta, vegyék le a napirendről a Városliget ügyét, hiszen az a frissen megalkotott kormányrendelet miatt felsőbb jogszabályba ütközik. Horváth Csaba felszólalásában mérhetetlen cinizmusnak nevezte, hogy a fideszes politikus a 30 éves önkormányzatiság ünnepén az előző éjjel, sunyiban meghozott kormányzati döntésre hivatkozva a fővárosiak merev elutasításával szemben asszisztálna a Városliget beépítéséhez. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes pedig kijelentette, a fővárosnak egyetlen dolga van az ügyben: betartatni Orbán ígéretét. A képviselők elvetették Láng Zsolt indítványát, így tárgyalhattak a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításáról. A Fidesz frakcióvezetője a vitában leszögezte, amíg a főváros nem támogatja a kérdéses három épület megépítését, addig nem is fognak megépülni. „Mindössze arról van szó, hogy a VÉSZ módosítását a Közfejlesztések Tanácsa elé kell vinni, és megvitatni a kormánnyal. Ezt a főpolgármester elmulasztotta, és erőből akarja átverni a testületen” – tette hozzá.

Láng Zsolt szakértői számításokra is hivatkozott, mely szerint, ha megvalósul a teljes Városliget-fejlesztés, akkor is 60-ról 65 százalékra nő a zöld felület aránya a közparkban, ha pedig mégsem épül meg a három létesítmény, mindössze egy százalékkal lenne nagyobb a zöld felület. „Ez egy kivételes, európai szintű megújulási lehetősége a parknak, amit egy életre megakadályozhat a főváros” – figyelmeztetett Láng Zsolt, aki szerint az egymillió négyzetméteres ligetben elhanyagolható lenne az épületek térfoglalása. „A korábbi városvezetések ráadásul semmit nem tettek a Városliget rendbentartásáért, megújításáért” – tette hozzá. Karácsony Gergely válaszában hangsúlyozta, az önkormányzati választáson azért szavaztak rá a budapestiek, mert nem támogatják a Liget projektet, de minden komolyan vehető közvélemény-kutatás is egyértelműen ezt igazolja. Ebben sajnos nincs kompromisszum – jelentette ki a főpolgármester.

„Miért nem hagyják végre békén a Városligetet?”  – tette fel a kérdést taps kíséretében Horváth Csaba, aki szerint számos olyan terület kínálkozik a fővárosban, ami alkalmas kulturális beruházásokra. Az ellenzéki polgármester arra is rámutatott, a Láng Zsolt által hivatkozott szakértői számítások erősen torzítanak, hiszen a leendő gyepszőnyeget, vagy facsemetét ugyanolyan zöld felületként értékelik, mint a kivágott 100 éves fákat. „Vegye tudomásul a kormány, hogy lezárt, befejezett folyamatnak tekintjük a Városliget tönkretételét, beépítését. A Liget egy normális vezetés alatt soha nem válhatna építési telekké, csak önöknél” – mondta. „Senki nem fogja elhinni, hogy egy parlament méretű épület megépítésével még nagyobb lesz a zöld felület a környéken, mint előtte volt” – csatlakozott a gondolatmenethez V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester, majd hozzátette, a Liget projekt nem az egyeztetés, hanem a kormányzati erőszak példája. Niedermüller Péter, a VII. kerület vezetője pedig arról beszélt, egy demokráciában nincs olyan, hogyha a kormánynak nem tetszik egy városépítészeti szabály, önkényesen megváltoztatja.

Karácsony Gergely a vita végén arra emlékeztetett, már a 2012-ben Zuglóban Papcsák Ferenc (Fidesz) polgármestersége idején elfogadott építési szabályzatban is az állt, hogy a Városliget nem beépíthető. Ugyanebben az évben a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan fogadta el Budapest 2030-ig szóló stratégiáját, amely kimondta, minden fejlesztést a rozsdaövezetbe kell vinni, a turisztikai célpontokat pedig nem szabad tömbösíteni, hanem szét kell szórni azokat a városban.

„Ez egy elvi, filozófiai kérdés. Azt gondoljuk, Budapest egyik legnagyobb büszkeségét, a világ egyik első közparkját ne építsük be. Ennek a városnak a Városligetre, és ehhez hasonló parkokra van szüksége, mert egy 200 éves parkot még a Fidesz kormány sem tud létrehozni – zárta gondolatait a főpolgármester. A közgyűlés végül megszavazta az építési szabályzat módosítását.

Török Dániel

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version