Nagyvilág

Hétfőtől szükségállapot lesz Csehországban, hogy bírják a terhelést a kórházak

Published

on

Ahol a legtöbb beteg van, ott bezárják a középiskolákat, a sportrendezvényeket csak nézők nélkül lehet megtartani. Az ellenzék bírálta a lépéseket.

Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe – döntött szerda délután a kormány. A CTK hírügynökség szerint Roman Prymula egészségügyi miniszter javaslatát a kabinet egyhangúlag szavazta meg.

    A miniszter a képviselőház délelőtti vitájában a szükségállapot bevezetését azzal indokolta, hogy csak így lehet gyorsan és hatékonyan olyan központi intézkedéseket bevezetni, amelyek megakadályozzák a járvány további terjedését.

    „A szükségállapot bevezetése nélkül október végére annyira megnőhetne a betegek száma, hogy az veszélyeztetné az egészségügyi intézetek, elsősorban a kórházak kapacitását” – szögezte le Prymula.

    Az ellenzék a parlamenti vita során ellenezte a szükségállapot bevezetését és bírálta a kormány lépéseit.

    A koronavírus-járvány miatt tavasszal március 12-től május 17-ig volt szükségállapot Csehországban.

    A szükségállapot bevezetése mellett hétfőn további óvintézkedések is életbe lépnek Csehországban. A leginkább veszélyeztetett régiókban két hétre bezárják a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra. A sportrendezvényeket ezentúl csak nézők nélkül lehet megtartani. A gazdasági életet az új óvintézkedések nem korlátozzák.

    A cseh kórházakban jelenleg 976 beteget kezelnek, közülük 173-an intenzív osztályon vannak, 111 ember lélegeztetőgépre van kapcsolva.

    Roman Prymula a parlamentben azt is elmondta, hogy a kórházak kapacitását nagyban befolyásolja az egészségügyi személyzet aránylag nagymértékű megbetegedése, illetve az őket érintő karantén is.

    „Szükségállapot kihirdetése nélkül lehetetlen készültséget elrendelni a kórházakban vagy kötelezővé tenni a kórházaknak nyújtandó segítséget” – mutatott rá a miniszter. A sajtóban megjelent információk szerint mintegy 1700 egészségügyi dolgozó, köztük mintegy 500 orvos tesztje lett pozitív. A karanténban lévő egészségügyiek száma több ezer.

    A miniszter szerint a cél az, hogy a járvány terjedési mutatóját a jelenlegi 1,2-ről leszorítsák 0,8-0,9-re, ami kedvező tendencia lenne. Ez a mutató azt jelenti, hogy egy fertőzött személytől hányan fertőződnek meg. Ha a mutató egy alatt van, akkor a fertőzöttek száma csökkenni kezd.

    Az érvényes szabályok szerint a cseh kormány jogköre a harmincnapos szükségállapot kihirdetése, de döntését a parlamenti alsóház vagy jóváhagyja, vagy hatályon kívül helyezi. A szükségállapot esetleges meghosszabbításáról már a képviselőháznak kell döntenie.

 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version