Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

„Befognád végre?” – Bidennek jól jöhet a hidegvére az elnökjelölti vitákon

Létrehozva:

Trump kitért a kockázatos válaszok elől, és a fehér felsőbbrendűséget sem ítélte el nyíltan. A két elnökjelölt egyetértett abban, hogy szigorúbban kell fellépni Kínával szemben. Túl vagyunk az első elnökjelölti vitán, hátravan még kettő.

Trump katasztrófává alakította a Joe Bidennel szembeni első elnökjelölti vitát – kezdi összefoglalóját a CNN. A 90 perces eszmecsere során úgy vitte végig az akaratát, hogy közben ellenfelét terrorizálta, rombolta, és nemcsak őt, hanem a Fox News moderátorát is szinte minden alkalommal félbeszakította. Az érdemi kérdésekre kitérő választ adott, Biden politikai érveit figyelmen kívül hagyta, és gyakran szalmabábérvelést alkalmazott: azt a képet támadta, amit a szélsőjobboldali média lefestett a demokrata elnökjelöltről.

Chris Wallace, a moderátor hiába próbálta mederben tartani a vitát, ez sokszor nem sikerült neki. Trump provokálására Biden általában forgatta a szemeit, rázta a fejét, nevetett, de sokáig nem sikerült kihozni a sodrából. A vita 19. percében aztán egyszer csak kifakadt: „befognád végre?”. Válaszaiban bohócként, rasszistaként hivatkozott Trumpra, és a „valaha volt legrosszabb amerikai elnöknek” nevezte. Azt is bírálta, ahogy az elnök a koronavírus-járványt kezelte: nemcsak hogy nem tudott egy épkézláb egészségügyi tervet végrehajtani, de az antirasszista tüntetések alatt is kiesett a kezéből az irányítás. A kampány záró időszakára Trump mindent megtett azért, hogy elterelje a választók figyelmét a koronavírus-járványról: érthetően, hiszen a közvélemény-kutatások szerint rosszul reagált a járványra. Amikor a vita során szóba került a koronavírus, Biden többször is említette a 200 ezer amerikai áldozatot, Trump viszont őt sértegette azzal, hogy maszkot visel, és azt hajtogatta, hogy ha ő lett volna az elnök, minden rosszabbul alakult volna.

Amikor Trump észrevette, hogy a folyamatos félbeszakítással nem képes irányítani a vitát, Biden fiát hozta szóba, akit a republikánusok ukrajnai korrupcióval gyanúsítottak meg. Biden higgadtan, a kamerába nézve válaszolt, érződött, hogy készült a kérdésre: még azt is elismerte, hogy fiának drogproblémái voltak, de sikeresen leküzdötte azokat, és ezért büszke rá. Biden ezzel a jelenettel több millió amerikai szavazót nyerhetett meg, akiknek a családjában szintén drog- vagy alkoholfüggőséggel küzdenek.

Az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden az ohiói Case Western Reserve egyetemén rendezett elsõ elnökjelölti vitán. Fotó: MTI/EPA/AFP/Olivier DoulieryA billegő államok Biden felé húznak, de az eredmény másodlagos lehet

Trump, aki a szövetségi és a mozgóállamokban végzett közvélemény-kutatásoknál is lemaradt Bidentől, nem sok energiát fektetett abba, hogy megnyerje azokat a szavazókat, akik most nem rá voksolnának. Az elnöktől többször is megkérdezték, hogy elítéli-e a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, de minden alkalommal kitért a válasz elől. „Ha Bident megválasztják, az amerikai külvárosok elesnek” – válaszolta Trump, mire Biden úgy reagált: az elnök rasszista gyűlöletet, megosztottságot szított hivatali ideje során. A CNN politikai elemzője, Van Jones szerint ez volt a legfontosabb, ami történt a vita során: Trumpnak több lehetősége is lett volna elítélni a fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezeteket, de nem tette meg.

Trump arra sem adott egyértelmű választ, hogy nyugalomra inti-e szavazótáborát, ha a november 3-ai eredmények nem fedik fel a győztest rövid időn belül. Az elnök továbbra is ellenzi a levélszavazást, és kijelentette: bizonyos körülmények között nem fogja elismerni az eredményt. „Nem tudom végignézni azt, ha több tízezer szavazólapot manipulálnak” – mondta az elnök, ez a válasz pedig azt sejteti, könnyen káosz alakulhat ki a választásokat követő időszakban. Biden szerint, ha magas lesz a részvételi arány, azzal elkerülhető a szoros eredmény, úgy nagyobb előnnyel tud nyerni.

Egyetlen dologban értett egyet a két elnök: Kínával szemben szigorúbban kellett volna fellépni. Trump azzal vádolta Bident, hogy alelnöksége ideje alatt Kína félrevezette őt, a demokrata jelölt pedig válaszában felidézte, amikor Trump Hszi Csin-ping kínai elnököt méltatta a koronavírus-járvány hatékony kezeléséért.

Legnépszerűbb cikkeink