Nagyvilág
Romlik az állapota a belarusz éhségsztrájkolónak, kérik, hogy engedjék szabadon
A Koordinációs Tanács követeli.
A fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács azt követelte hétfőn a hatóságoktól, hogy azonnal engedjék szabadon az őrizetben éhségsztrájkot folytató egyik elnökségi tagját, Makszim Znakot – írja az MTI.
Znak állapota romlott, ezért felszólítják a hatóságokat, teremtsenek lehetőséget arra, hogy sürgős orvosi segítséget kaphasson. Követelték azt is, hogy a hatóságok szüntessék be az ellene folytatott bűnvádi eljárást. A testület aggódik Znak egészségi állapota miatt. Közölte, hogy az éhségsztrájkot végső eszköznek tartja a célok elérésében, de bármely állam számára a legfőbb értéknek az emberi életnek kell lennie. A tanács arra kérte Znakot, hogy vessen véget az éhségsztrájknak.
Makszim Znakot augusztus 9-én vették őrizetbe. Azzal vádolták meg, hogy kárt okozott a fehérorosz állam biztonságának. A férfi tiltakozásul éhségsztrájkot hirdetett. Az ellenzék védőügyvédje megkérdőjelezi a vád törvényességét és megalapozottságát, és az ügyben panasszal fordult a főügyészséghez.
Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta rendszeresen tüntet az ellenzék, és követeli a választás hivatalos győztesének, Aljakszandr Lukasenka elnöknek a lemondását. A biztonsági erők egyre kíméletlenebbül csapnak le a tüntetőkre, már több mint hétezer embert vettek őrizetbe.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években