Nagyvilág

Kétezer éves római vértet találtak a Birodalom egyik legvéresebb vereségének helyszínén

Published

on

A római legionárius eddigi legrégebbi ismert lemezvértjére bukkantak Németországban a történelmi teutoburgi csata, más néven Varus-csata temetőjében, az Osnabrück közelében lévő Kalkriesében.

A szakértők szerint különleges leletről van szó. „Ez az eddigi legrégebbi, és egyetlen megőrződött lemezvért” – mondta Salvatore Ortisi, a müncheni Lajos-Miksa Egyetem kutatója, a Kalkriesei Múzeum vezetője. 

Az előkerült lelet mintegy 100 évvel régebbi az eddig feltártaknál: az első századból származik. 

Bár Augustus római császár katonai reformjait követően az ókori szuperhatalom katonai felszerelésének állandó része volt a több, egymással összekapcsolt fémlemezből álló vért, mégis alig van fennmaradt lelet – fejtette ki Stefan Burmeister, a Kalkriesei Múzeum és Park vezérigazgatója. 

Az észak-németországi talajviszonyok miatt sem volt várható, hogy egy ilyen vastárgy több mint kétezer évet túlél.

A lemezvérttel együtt egy különös eszközt, egy úgynevezett nyakhegedűt is találtak, amely a foglyok kezét a nyakuk előtt rögzítette. A római hadsereg ilyen nyakvasakat vitt magával a hadjáratok során, hogy a hadifoglyokat elhurcolhassa rabszolgának. 

A tudósok szerint a leletek helyzete arra utalhat, hogy egy túlélő római legionáriust a győzelmet arató germánok a római hódítás szimbólumával tartottak fogságban. Az időszámítás szerint 9-ben történt teutoburgi csatában a germánok legyőzték Publius Quinctilius Varus római konzul három légióját. 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version