Nagyvilág

A falu fele a polgármesterre szavazott vasárnap, kár, hogy ő már másfél hete halott

Published

on

Nagy népszerűségnek örvendett a romániai Olt megyei Deveselu nevű községében a harmadik mandátumára pályázó Ion Aliman polgármester, meg is kapta a szavazatok több mint felét a vasárnapi helyhatósági választásokon.

Csakhogy ő már nem él.

A község polgármestere szeptember 17-én hunyt el, a hivatalos orvosi jelentés szerint a koronavírus okozta szövődmények miatt. Mivel a szavazólapokat addigra kinyomtatták, a neve szerepelt a cédulán – és sokan rá is nyomták a pecsétet. A Digi24 televízió helyszíni riportjában a helybeliek azt mondták, hogy az iránta való tiszteletből szavaztak rá, mert „jó ember és jó polgármester volt”, aki „sokat tett a közösségért”, és ők „megőrzik emlékezetükben”.

A polgármester-választást természetesen meg kell majd ismételni – írja a Maszol.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version