Magyarország

2021 első felére vár gazdasági fordulatot Varga Mihály

Published

on

Európa-szerte lassú lesz a kilábalás a válságból, gazdasági fordulat 2021 első felére várható mondta a pénzügyminiszter hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Mihály szerint Magyarország helyzete sok tekintetben kedvezőbb, mint más európai államoké, de a fellendülés így is el fog húzódni.

Kedvező körülménynek nevezte, hogy az eddigi adatok alapján sem a béremelkedés mértéke, sem a kiskereskedelmi forgalom nem esett vissza tavalyhoz képest, és nemzetközi összevetésben a belföldi munkaerőpiac is jól teljesít. A kivitel lehetőségei ugyanakkor korlátozottak, mert a koronavírus elleni gyógyszer megjelenéséig a külföldi piacok gyengélkedni fognak – tette hozzá.     

A tárcavezető részben a befektetésektől várja a megszűnt munkahelyek pótlását. Varga Mihály szerint főképp a magyar gazdaság húzóágazatait, vagyis az élelmiszeipart, a gyógyszeripart, és az autóipart érdemes fejleszteni. A kormány – mint fogalmazott – azt szeretné, ha mindenki el tudna helyezkedni piaci viszonyok között, és úgy tűnik, hogy nem kell jelentős számú álláskeresőt közfoglalkoztatásban elhelyezni. A pénzügyminiszter kitért az ország adósbesorolására is. Az év elején Magyarország az összes nagy nemzetközi hitelminősítőtől jobb értékelésre számíthatott, a világjárvány tehát ebből a szempontból a legrosszabbkor érkezett – hangsúlyozta. Üdvözölte ugyanakkor, hogy a Moody’s  az előző héten javította a magyar adósbesorolás kilátását, mert a válság kezdete óta európai állam értékelésén még nem javított egyik intézmény sem. A hitelminősítők most kivárnak, de látják, hogy Magyarország reagál az új helyzetre, nehézségei ezért csak átmenetiek lesznek – tette hozzá.  

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version