Magyarország
Megválasztották a MÚSZ elnökét: 2025-ig továbbra is Wladár Sándor
A Magyar Úszó Szövetség általános alelnöke pedig Becsky András maradt.
Az eseményről készült beszámolóban többek közt az Úszó Nemzet Programról is írnak, melynek „pilot projektje hamarosan elindul. Ennek keretében 3000 óvodás és elsőosztályos gyermek kötelező úszásoktatása veszi kezdetét – ez a program később országossá válik, összekötve a tanuszoda-építési programmal, amelynek célja, hogy Magyarország minden egyes oktatási intézményéből maximum 20 perc alatt elérhető legyen egy úszásoktatásra alkalmas létesítmény.”
Miként Wladár Sándor elmondta: „Amikor ez a program megvalósul, minden egyes úszóklub óriási lehetőséghez jut majd, hiszen sosem látott mértékben szélesedik ki a bázis. Ennek jegyében eltökélt szándékunk, hogy a kormányzat segítségével bevezetjük a régóta tervezett úszóoktató liszenszrendszert, azaz kizárólag a MÚSZ által kiadott engedéllyel lehet úszást oktatni, így minden hozzá nem értőt elzárhatunk ettől a lehetőségtől.”
A teljes beszámolót itt olvashatják el.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója