Nagyvilág

Japán mindenképen megrendezné az olimpiát, pedig az emberek már nem is akarják

Published

on

Az olimpia megrendezése komoly nehézségekbe ütközhet, ha addig nem sikerül megfékezni a járványt.

Az Abe Sinzó miniszterelnököt egészségügyi problémái miatt a japán kormányfői székben követő Szuga Josihide az ENSZ közgyűlésének küldött videóüzenetében azt mondta, mindenképpen megrendeznék az eredetileg idén nyárra tervezett nyári olimpiai és paralimpiai játékokat Tokióban írja az Azonnali.hu.

„Japán elkötelezett, hogy jövő nyáron vendégül lássa az olimpiát, annak jeleként, hogy az emberiség legyőzte a világjárványt. Nem fogom rá sajnálni az energiát, hogy a játékokon mindenkit biztonságban üdvözölhessünk” – mondta a miniszterelnök.

Hasonlóan gondolkodhatnak az olimpia szervezői is, ugyanakkor ha addig nem sikerül valamiképpen megfékezni a koronavírus terjedését, ők is nehéz feladat előtt állnak majd. Pénteken éppen ezért arra tettek javaslatot, hogy a kisegítő személyzet létszámát csökkentsék, csak úgy, mint az edzőközpontok nyitva tartási idejét – kérdés persze, ez utóbbihoz mit szólnak a sportolók.

Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az olimpia megrendezése komoly nehézségekbe ütközhet, ha addig nem sikerül megfékezni a járványt.

Azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke, John Coates is amellett tett hitet pénteken, hogy a játékokat tovább nem lehet halasztani. Szerinte a sportolókat hatalmas kár érné, ha 2021-ben sem mérettethetnék meg magukat.

A japán közvélemény közben egyre inkább olimpia-ellenes: közvélemény-kutatások szerint négyből már csak egy japán szeretné, ha a játékokat jövőre megrendeznék, egyre többen vannak a további halasztás, illetve az olimpiai projekt lefújása mellett is.

További részletek az Azonnali cikkében.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version