Nagyvilág

IMF: 71 millió embert taszíthat mélyszegénységbe a járvány

Published

on

Negyed év alatt pedig 400 millióan veszítették el a munkájukat, és még nincs vége.

Eddig legalább 10 ezer milliárd dollárt költöttek el a kormányok gazdasági válságkezelő csomagokra, amelyek egyik legfőbb célja a munkahelyek védelme és a társadalmi szétszakadás fékezése legyen – írja elemzésében Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója, és Gita Gopinath, a szervezet főközgazdásza.

A Foreign Policy hasábjain írt véleménycikkükben ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy idén a második negyedévben, vagyis alig három hónap alatt 400 millióan vesztették el a munkájukat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb adatai szerint. A válságnak egyáltalán nincs még vége, ezért továbbra is folytatni kell a gazdasági ösztönző programokat – figyelmeztettek.

A kilábalásra szánt állami forrásokat szerintük úgy kellene elkölteni, hogy a fenntartható gazdasági növekedést támogassa, és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedését valamelyest fékezze, annál is inkább, mert a gazdasági nehézségek nagyon eltérően mutatkoznak meg az egyes szektorokban.

Még egyetlen országban sem sikerült megközelíteni a válság előtti munkanélküliségi rátát, és az állások megszűnése leginkább a fiatalokat és a képzetlenebbeket érintette, akiknek amúgy is nehéz volt a munkaerőpiacra jutás. Ezért a kormányoknak a vállalatokat kell úgy megsegíteni, hogy képesek legyenek megtartani minél több munkahelyet – jegyzik meg.

Mint írták, az Egyesült Államokban, ahol március és április folyamán 14 százalék fölé került a munkanélküliségi arány: ilyen gyors munkahely megszűnésre még az 1929–33 válság idején sem volt példa, akkor két év alatt jutott el a gazdaság erre a magas munkanélküliségi szintre.

Az IMF vezetői arra is felhívták a figyelmet, hogy a Világbank előrejelzései szerint további 71 millió ember kerül mélyszegénységbe a járvány miatt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version