Magyarország

120 ezer céges adóbevallás hiányzik, négy nap van a határidőig

Published

on

A beszámoló és az éves adóbevallások halasztása, csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett, közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt – tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Szeptember 30-ig kell benyújtaniuk a cégeknek és szervezeteknek éves beszámolójukat a bíróságokhoz, ezt még 177 ezren nem tették meg – mondta Izer.

Az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség. A halasztással ugyanis három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelentett. A Pénzügyminisztérium számítása szerint összességében 200 milliárd forint maradhatott így hónapokkal tovább az érintetteknél – részletezte az államtitkár.

A határidő közeledtével felpörögtek a beérkező bevallások. Izer elmondta: szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását. A számviteli beszámolók statisztikai adatsora még nagyobb növekedésről tanúskodik: mindössze egy nap alatt, szeptember 23-án több mint hatezer beszámoló érkezett a Cégszolgálathoz. A civil szervezetek csaknem kétharmada is elküldte már a beszámolóját, és nagyjából 22 ezer szervezet hagyta a határidő utolsó napjaira a számviteli elszámolásának a benyújtását.

Izer elmondta, hogy a feltöltési kötelezettség eltörlését követően a cégek többségének jellemzően adót kell fizetnie az éves bevallás benyújtásakor. Annak a cégnek viszont, amelyik 2019-ben több adóelőleget fizetett, a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül visszajár a túlfizetett összeg. Szeptember 23-ig összességében már mintegy 150 milliárd forint társasági adót utalt vissza az adóhivatal – ismertette.

A szeptember 30-ai adóbevallási határidő a társasági adóra, az innovációs járulékra, az energiaellátók jövedelemadójára, helyi iparűzési adóra és a kisvállalati adóra vonatkozik. Lényeges, hogy az adót is szeptember utolsó napjáig kell csak befizetni. A transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani, ide sorolható még az élelmiszerlánc-felügyeleti díj is, amelynek bevallási és megfizetési határideje szintén 2020. szeptember 30.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version