Kiemelt hírek
Egyre csak lassul a tesztelés, miközben egyre csak gyorsul a megbetegedés
Napról napra nő a fertőzöttek száma, de a vírust legnagyobb bizonyossággal kimutató PCR-teszthez egyre nehezebb hozzájutni, egyre lassabb a tesztelési folyamat.
A kereslet szeptember 1-je, a határzár érvénybe lépése után nagyságrendekkel nőtt meg, hiszen a külföldről, nyaralásból hazatérők szerették volna elkerülni a karantént. A mai napig sokan kizárólag a karantén miatt teszteltetnek, azonban ez jó szűrése azoknak is, akik valóban külföldről hoznák haza a betegséget. A privát úton végzett PCR-tesztek idáig körülbelül 25 és 40 ezer forint között mozogtak, azonban szeptember 21. óta a kormány által meghatározott hatósági ár van érvényben, ami 19 ezer 500 forint. A magántesztelő-cégek, -laborok tehát kizárólag ennyi pénzt kérhetnek el a szolgáltatásért. Ebből az összegből nem mindegyik tesztelő cég fogja tudni kigazdálkodni a személyzet, az eszközök, az adminisztráció költségét.
A magánlaborok nem bírják anyagilag
A PentaCore Laboratórium például már szeptember 17-én, a kormány bejelentése után közölte, hogy a megfelelő biztonsági feltételeket ennyi pénzből nem tudják fenntartani, ezért leállítják a tesztelést. Leszögezték viszont, hogy a külső mintavételi helyekről érkező mintákat továbbra is egy nap alatt kiértékelik majd.
Lapunknak azt nyilatkozta egy 65 éves, igazoltan koronavírusos beteg – aki mellesleg asztmás is –, hogy hozzá 2 és fél nap alatt értek ki a mentők tesztelni. A vizsgálatot végző mentőtiszt csupán egyszerű orvosi maszkot viselt, és a beteg otthonának kapujában végezte el a tesztet. Az eredményre szintén 2 és fél napot kellett várni. A betegnek telefonon azt mondták, a laborvizsgálat az, ami miatt sokáig tart a tesztelés.
Vidéken egy kontaktkutatásban résztvevő fiatalnak 3 napot kellett várnia a tesztelők megérkezésére, a kiérkező 2 egészségügyi dolgozó közül pedig csak egyikük viselt maszkot. Az érintett első tesztje inkognitív lett, tehát nem lehetett megállapítani, hogy pozitív vagy negatív. Ezért a következő tesztre már be kellett mennie a helyi kórházba. Egy másik vidéki esetben konkrét tünetekkel rendelkezőket már a bejelentés másnapján leteszteltek, és aztán másnap meg is kapták az eredményt. Szerepet játszhat ebben az, hogy Budapesten van a legtöbb fertőzött, itt kell teszteltetnie például a repülővel külföldről érkezőknek is, és az általános leterheltség is nagyobb lehet a fővárosban, ami az egészségügyet illeti. Vidéken a nagyságrendekkel kevesebb esetet hamarabb képesek tesztelni.
Budapesten a magántesztelés eredménye általában 2 munkanap alatt megérkezik.
Vidéken nehezebb magánteszthez hozzájutni.
A Medicover egészségügyi biztosítónak vannak vidéki telephelyei, illetve a Synlab sok mintavételi helynek biztosítja a laborvizsgálatot. A PCR-teszt főként megyeszékhelyeken elérhető, több városban azonban csak a vértesztet végzik.
Vannak olyan magán tesztelőhelyek, amelyek honlapjukon még nem módosították a PCR-teszt árát a hatósági árra. A weboldalakon egyébként a beszámolók alapján nagyon gyakori az üzemzavar a leterheltség miatt, illetve a telefonos ügyfélszolgálatokon is hosszú percekig kell várnia a teszteltetni vágyóknak, ameddig egy híváskezelő fogadni tudja a hívásukat.
A mentőszolgálat is túlterhelt
A kormány országszerte 17 ambuláns mintavételi pontot hozott létre, mivel a mentőszolgálat már nem tudta teljesíteni a napi 3500-4000 mintavételi igényt. Ezt a fajta tesztelést a háziorvosok közreműködésével vehetik igénybe tünetmentes személyek, akiknek kontaktkutatás miatt van szükségük tesztre.
Az egyre kevesebb tesztelőhely egyre lassabb tesztelést eredményez, ami viszont a jelenlegi helyzetben komoly problémákat okozhat több területen. Cégek részéről továbbra is nagy az igény a dolgozók tesztelésére, illetve a külföldről hazatérők is – a rendeleteknek megfelelően – 2 negatív teszttel szabadulhatnak a karanténból. Amennyiben erre tömegeknek nem lesz lehetősége, egyre több ember fog ténylegesen 2 hétre – vagyis most már a szintén szeptember 21-től érvénybe lépett 10 napra – karanténba szorulni. Ez pedig hasonló gazdasági helyzetet eredményezhet, mint tavasszal.
Bárdos Kata Kincső
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!