Magyarország
LMP: csak kivételes esetben lehessen zöldfelületet irtani Magyarországon
Az LMP határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a zöldfelületek megóvása érdekében, az ugyanis a klímaváltozás megfékezésének és a levegőminőség megóvásának is elemi feltétele.
Schmuck Erzsébet társelnök csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta: javaslatukban egyaránt védenék az erdőket, a gyepeket, a gyümölcsösöket, a szőlőket, a nádasokat, a szántókat vagy a zöldségtermelő területeket.
Arra szólítanák fel a kormányt: dolgozza ki a zöldfelületi moratórium bevezetésének jogszabályi hátterét, amelyben kiköti, hogy zöldfelületeket csak kivételes esetekben, közérdekre vagy nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva lehet beépíteni. De ilyen esetben is gondoskodni kell egy másik, azonos méretű és ökológiai értékű zöldfelület kialakításáról.
Schmuck Erzsébet szerint volt ipari területek megfelelő kármentesítésével lehetne ezeket létrehozni.
A frakcióvezető-helyettes azt mondta: ez mérföldkő lehetne az ország klímapolitikájában, hiszen megvalósítása nem kíván forrásokat.
Bírálta a kormányt, amiért szerinte 2010 óta következetesen leépítette a környezet- és természetvédelem intézményeit, a kiemelt beruházások esetében pedig ellehetetlenítette a megfelelő környezeti hatástanulmány készítését.
Kijelentette: a minőségi zöldfelületek nagysága egyre kisebb Magyarországon, jelenleg az országnak mindössze pár százalékát borítja természetes növényzet. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!