Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A turizmus szorult helyzetének javításához ad tanácsokat Karácsonynak a fővárosi iparkamara

Létrehozva:

A BKIK korábban a kormánynak írt a kata módosítása miatt javaslatokat, most a fővárosnak a turisztikai ágazat miatt. 

A koronavírus okozta válsághelyzet miatt a turizmushoz kötődő fővárosi vállalkozások rosszabb helyzetbe kerültek, mint vidéki társaik – mondta Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, írja az MTI.

Az elnök elmondta, a mostani helyzetben a fővárosi kis- és középvállalkozásoknak jelentős segítségre van szükségük, ezért a BKIK egy öt pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára. Hozzátette, a javaslatcsomagot azért fogalmazták meg, mert úgy érzik, hogy bizonytalanság van a fővárosi döntéshozásban; áttekintették a külföldi példákat, összevetették azokat a budapesti helyzettel, és így állt össze a csomag.

Felidézte, levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez, azt kérve, hogy csökkentsék a vállalkozások kiadásait, segítsék a távolságtartási és higiéniás szabályok betartását, valamint azt is javasolják, hogy átmenetileg csökkentsék, vagy engedjék el teljesen a fővárosi tulajdonú ingatlanok bérleti díját.

Szerepel a kamara javaslati között a közterület-használati díjak elengedése, a parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek, a vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása, a vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére.

A kamara szerint a fogyasztásnövekedés segítésére a budapesti lakosság számára utalványokat kellene osztani, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást. Azt is javasolják, hogy mivel a V4-es országokból jelenleg jöhetnek turisták, a főváros biztosítson forrást V4-es turistacsomagok kialakításához, illetve a vidékiek Budapestre látogatását is lehetne támogatni hasonló konstrukcióban.

A BKIK javasolja továbbá olyan pályázat kiírását, amely a budapesti turizmusban dolgozók átállását segíti más, munkaerőhiányos területekre. Emellett szorgalmazzák a válság idején üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújításának támogatását – mondta Nagy Elek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink