Magyarország

Titkolózik a Belügyminisztérium a kormánytagok karanténja körül

Published

on

Az egyértelmű kérdésre hatósági mellébeszéléssel válaszolt a belügyi államtitkár.

Több kormánytag is karanténba került augusztus végén, illetve szeptember elején, miután kiderült, hogy az Alapjogokért Központ magánrendezvényén találkoztak az igazoltan fertőzött Hollik Istvánnal. Varga Judit igazságügyi és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett Kovács Zoltán államtitkár és Orbán Balázs, a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese is jelen volt a rendezvényen, karanténba is kerültek.

A Népszava szúrta ki, hogy Stummer János jobbikos képviselő Pintér Sándornál érdeklődött, hogy ellenőrizték-e a hatóságok, s ha igen, mely kormánytagoknál és hány alkalommal a hatósági házi karantén szabályainak betartását?

Pintér helyett azonban Kontrát Károly belügyi államtitkár válaszolt, illetve, inkább értekezett a kérdésről. Azt írta: „a járványügyi hatóság az – általa kijelölt karanténba vagy hatósági házi karanténba történő helyezésről szóló határozatot a kijelölés szerint – illetékes helyi rendőri szervhez továbbítja, és az ellenőrzést a helyi rendőri szerv hajtja végre. A hatósági házi karantén szabályok betartására vonatkozó ellenőrzések kellő gyakorisággal, a szolgálati feladatok rangsorolásával, szigorú rend szerint valósulnak meg.” Tehát nem derült ki, hogy hányszor mentek a rendőrök a kormánytagokhoz.

Nem egyedi, hogy egy konkrét képviselői kérdésre semmitmondó választ adnak a minisztériumok. Kedden azt nem sikerült számszerűsíteni, hogy Szijjártó Péter hányszor használta a rendőrség helikopterét.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version