Magyarország

Legalább 33 ezer pár cipőre van szüksége a MÁV-nak

Published

on

Balassagyarmati gyár készítheti a vasúttársaság cipőit.

33-35 ezer pár cipőre van szüksége a MÁV-nak, ezért egy évvel korábban közbeszerzést írt ki 411 millió forint értékben. A nemrégiben lezárult tendert az egyetlen ma is működő, munkavédelmi cipőket gyártó hazai vállalat, az Ipoly Cipőgyár Kft. nyerte – idézi a győztes cég közleményét a HVG.

A tender igen összetett volt, egyen- és formalábbelik ugyanúgy szerepeltek a kiírásban, mint munkavédelmi bakancsok és félcipők. Kellenek például elektromos szigetelőképességgel rendelkező lábbelik a villanyszereléshez, míg más cipőknél, bakancsoknál a mechanikai védelemre, a vágásbiztonságra, a hővédelemre, a vízállóságra, csúszásmentességre, talpátszúrás elleni védelemre, olajállóságra vonatkoznak előírások – mondták.

„Természetesen emellett szükség van férfi és női, téli, átmeneti és nyári modellekre, persze nem minden típusból mindegyikre. A vasútnál számos szakmának, munkakörnek és helyzetnek kell biztosítani a megfelelő lábbelit” – mondta Tóka István, a balassagyarmati cipőgyár ügyvezetője.

A tender elbírálását egy keretszerződés követi, amely terhére a MÁV lehívhatja a cégtől az épp szükséges típusokat és mennyiséget a következő 12 hónapban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version