Nagyvilág
Ilyen se volt még: magyar focistáért sztrájkolnak a Bundesligában
Szalai Ádám elküldése miatt sztrájkba léptek a német élvonalban szereplő Mainz labdarúgói.
A Bild című napilap úgy tudja, hogy a csapat megtagadta a részvételt a szerda délutáni edzésen, hogy ezáltal kinyilvánítsa szolidaritását a magyar játékossal. Az akcióval a társak azt kívánják elérni, hogy a klub vonja vissza hétfői nyilatkozatát, amely szerint a jövőben nem számítanak a válogatott csatárra.
A Bild szerint a 32 éves légiós szerda reggel megjelent az egyesület edzőközpontjában, de mivel nem tréningezhetett a többiekkel, egyedül gyakorolt.
Rouven Schröder sportigazgató két napja közölte, hogy Szalai nem szerepel a szakmai terveikben, és „valószínűtlen, hogy megkapja azt a játékidőt ebben a szezonban, amelyben reménykedik”. Hozzátette, hogy a támadó számára a klubváltás jelentheti a megoldást.
Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, a Mainzhoz, amelyben azonban nem vált alapemberré. Az új Bundesliga-idény múlt heti első fordulójára a keretbe sem nevezte őt Achim Beierlorzer vezetőedző.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója