Magyarország

Előzetesben az iskolai szexuális erőszakkal vádolt férfi

Published

on

Forrás: Pixabay

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú határozata meghozataláig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit iskolai szexuális erőszakkal vádol az ügyészség – közölte előző napi döntését a bíróság szerdán az MTI-vel.

A közleményükben emlékeztettek: a vád szerint a terhelt portásként és kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában, ahol futballedzéseket és szakkört is tartott a tanulóknak, valamint táborozásokra is elkísérte őket. A férfi az intézményben csaknem 4 éven keresztül követett el szexuális cselekményeket több kiskorú diáklánnyal. Az ügyészség a vádlottat 5 esetben tizenkettedik életévét be nem töltött kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal, 4 esetben kiskorú veszélyeztetésével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés bűntettével vádolja.

A bíróság kedden döntött a kényszerintézkedés indokoltságáról. A férfi június 25 óta áltt bűnügyi felügyelet alatt, mozgását technikai eszközzel ellenőrizték. A vád benyújtásakor az ügyészség a bűnügyi felügyelet fenntartását indítványozta. A bíróság ugyanakkor úgy határozott, hogy fennáll a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért a férfi letartóztatásáról döntött.

A bíróság megítélése szerint a vádlottat olyan súlyos bűncselekményekkel vádolják, amelyek éveken keresztül, kitartó szándékkal követett el. Ugyan már nem dolgozik olyan munkakörben, ami lehetőséget biztosítana számára a hasonló visszaélésekre, az elmeorvosszakértői vélemény megállapításai alapján is valószínűsíthető, hogy más környezetben is hasonló bűncselekményeket követne el, vagyis fennáll a bűnismétlés veszélye.

A bíróság szerint a vádlott a felügyeletére bízott gyermekekkel bizalmi kapcsolatot alakított ki, manipulatív személyisége és a terhére rótt bűncselekmények leplezése érdekében tett eddigi erőfeszítései a bizonyítás megnehezítésének szándékára utalnak. Azt írták: figyelembe kellett venni annak a lehetőségét is, hogy ha az eljárás nem lesz befejezhető előkészítő ülésen, akkor tárgyalást kell tartania, így a vádlott tanúk befolyásolásával esetlegesen veszélyeztetné a bizonyítást. Ha azonban az előkészítő ülésen mégis ügydöntő határozat hozható, a kényszerintézkedés indokoltságát a bíróság felül fogja vizsgálni – írták.

Az ügyben az előkészítő ülés időpontja még nincs kitűzve. Jelezték: a kiskorú sértettek védelme érdekében a bíróság az eljárást zártan folytatja le, az ítélethirdetés azonban nyilvános lesz.

UPDATE

A terhelt letartóztatást a bíróság – az ügyészség letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát elutasítva – 2020. június 25. napján szüntette meg és a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el azzal, hogy a férfi a lakóhelyét nem hagyhatja el és nyomkövető eszközt kell viselnie. A végzés ellen az ügyészség fellebbezett, azonban a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2020. július 2. napján a bűnügyi felügyelet elrendelését helybenhagyta. Az ügyészség emiatt indítványozta ,,csak” a bűnügyi felügyelet fenntartását a vádemeléskor. A letartóztatás mostani elrendelése egyezik a Fővárosi Főügyészség szakmai álláspontjával – tájékoztatta lapunkat a Fővárosi Főügyészség.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version