Magyarország

Minden vádlottat bűnösnek talált a bíróság a sószórási kartell ügyben

Published

on

Forrás: Pixabay

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és 7 cég 11 képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett ítéletében, sószórási kartell, versenykorlátozó magatartás, piacok felosztása, közbeszerzési és koncessziós eljárásban összehangolt árajánlatok miatt. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.

A vádlottak az utolsó szó jogán tagadták a bűncselekmények elkövetését.

A Fővárosi Főügyészség 2016-ban emelt vádat a cégvezetők ellen közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó kartelltevékenység bűntette miatt. A fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkárának feljelentése alapján 2013-ban elrendelt nyomozásban kiderült: a cégvezetők az általuk irányított 7 cég képviselőiként 2013-2014-ben összehangolták piaci magatartásukat a magyar közutak karbantartását és fenntartását végző állami vállalatok és önkormányzatok, továbbá önkormányzati közterület-fenntartó cégek által kiírt közbeszerzési eljárásokban.

Az elsőrendű vádlott, egy Pest megyei székhelyű kft. vezetője a másodrendű vádlotton keresztül – aki a cég jogi képviselője volt – felvette a kapcsolatot az ország területén működő hat másik cég vezetőivel, alkalmazottaival és SMS-ben, valamint e-mailben előre megállapodtak, hogy a kiírt téli síkosságmentesítési közbeszerzéseket melyikük fogja elnyerni.

A kedden kihirdetett ítélet elleni fellebbezésről az ügyészség, illetve az 1., 2., 5. rendű vádlottak 3 nap gondolkodási időt kértek. A tárgyaláson a többi vádlott és képviselője felmentésért fellebbezett.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version