Gajdics Ottó: A kultúrában, tudományban még rendszerváltás sem volt

Nagyinterjút adott Gajdics Ottó az Azonnalinak, ebben kitér a liberalizmusra, arra, miért érzik úgy a jobboldalon, hogy a harmadik kétharmad után is ellenzékben vannak, továbbá a médiahelyzetre, és az azonos neműek jogegyenlőségének értelmezésére is.

Permanens médiaháború van, mondja Gajdics Ottó az Azonnalinak adott interjújában, „ha mi propagandisták vagyunk, akkor ők is azok. Mert mi azt akarjuk, hogy ez a kormány maradjon, ők meg azt, hogy bukjon. Ők mindent elkövetnek, hogy ebben sikerrel járjanak, mi meg mindent elkövetünk, hogy ezt megakadályozzuk. Ez harc”, mondja el, mi a különbség a kormányoldali és a független sajtó között a Karc FM főszerkesztője.

Gajdics hosszan beszél pályakezdéséről, és megszólal a manapság oly divatos liberalizmusról is: „A liberalizmus eszméje az SZDSZ tevékeny részvételével vált olyanná, amiből én köszönöm szépen, nem kérek.” Hogy milyenné? Mi szerinte a liberalizmus ma? „Nagyon nem gondolom magam a bölcsek köve birtokosának, nem vagyok arra följogosítva, hogy én fogalmazzam meg, mi az a liberalizmus. De azért azt tudom, hogy a szabadság fogalmának az a mértékű kiterjesztése, ami nagyjából odáig elmegy, amit egyszer Konrád György fogalmazott meg, hogy számára az a szabadság, hogy senki nem szól abba bele, hogy ő mit csinál holnap délelőtt, azt én viccnek tartom.” Szerinte a liberalizmus túl individualista ma. 

A szolidaritásról és a törvény előtti egyenlőségről is beszél, szerinte azonos neműek csináljanak bármit, amit szeretnének, de az együttélésüket ne hívják házasságnak. (Korábban Gajdics úgy fogalmazott: „Mi toleránsak vagyunk, mi befogadók vagyunk. Együtt tudunk élni velük, úgy, ahogy a száraz kutyapiszokkal az árokparton, még csak föl sem rúgjuk őket, éljenek úgy, ahogy akarnak, csak bennünket hagyjanak békén.”) Közbevetésre, hogy akkor mégsem egyenlőek a törvény előtt a heteroszexuális párokkal, azt mondja „A jog előtt annyiban egyenlőek, hogy semmiféle jogi hátrány nem éri őket abból a szempontból, hogy ők úgy élnek, ahogy élnek”.

A médiahelyzetről azt mondja: „azokat a bélyegeket, hogy ez egy fideszes pártlap, egy kormánypárti szócső vagy propagandista lakájmédia, vissza lehet utasítani. Mi ezek ellen úgy védekeztünk, hogy kimondtuk: ez egy kormánypárti rádió, aminek a célközönsége Orbán Viktor szavazótábora. És nincs ezzel semmi probléma. Nem lenne médiaháború, ha ugyanezt pepitában kimondanák az ellenzéki médiumok is.” Gajdics kikéri magának, hogy neki lediktálnák, mit kell írnia, de bevallja, nem írna véleménycikket Orbán ellen. Ő ugyanis nem elég tehetséges ahhoz, hogy úgy írjon ilyen kritikát, „hogy a közösségünknek ne ártsanak, hanem használjanak”.

Gajdics elmondja, 15 évig volt ellenzéki újságíró, és akkor nem kritizálhatta a kormányt anélkül, hogy ne kapta volna meg, fideszes seggnyaló. Innen van benne az, amit mások „revansvágynak, sértettségnek vagy beletörődésnek hívnak”. A jobboldal a harmadik kétharmad után is úgy viselkedik, mintha „ők lennének a vesztesek, mintha ők lennének kisebbségben”, meg kell mutatni, hogy ők nem alábbvalóbbak a baloldalnál. „Annyira nem érzem magam győztesnek, különösen amikor látom, hogy a kultúrában, a tudományban és az élet egyéb területein nemhogy nem győztünk, hanem még rendszerváltás sem volt.”