Kiemelt hírek
Füstbombás akciót rendezett a szélsőjobb az SZFE-n
Ellenaktivisták randalíroztak az SZFE Vas utcai épületénél. Itt nem lesz 1968!, írták ki egy molinóra, amit ki is függesztettek az épületre.
Megjelentek az ellenaktivisták az SZFE-nél, sőt nemcsak megjelentek, hanem randalíroztak, hangoskodtak, és kifeszítettek egy zászlót is, „Itt nem lesz 1968!” felirattal. A Vadhajtások nevű szélsőséges oldal azt írja, füstbombával és molinóval jelent meg a magát Identitás Generációnak nevező csoport, mert a diákok (helyesebben hallgatók) már nem az egyetemi autonómiáért küzdenek, hanem „liberális hídfőállást akarnak kiépíteni Budapesten”. „Mára az SZFE nem más, mint a baloldali és liberális »értékeket« képviselők hídfőállása. Párizsban 1968-ban ugyanez a romboló szellemiség indította el a diáklázadásokat, amelyek káoszba juttatták Franciaországot és aláásták Európa hagyományos értékeit. Itthon nincs helye a ’68-as eszméknek!”
Az incidensre az SZFE HÖK röviden reagált a Facebookon, mint írják, elnézést kérnek és megköszönik a türelmet a környéken lakóknak, most az ellenaktivisták akcióztak. Nekik „pedig üzenjük – mert a néhány percre kifüggesztett transzparensük arra utal, nincsenek teljesen tisztában 1968 eseményeivel – , azt a diáklázadást a hatalom végül leverte”.
Azt, hogy az SZFE ügye már nem az autonómiáról szól, az egyetem kuratóriumának vezetője, Vidnyánszky Attila, és annak tagja, Rátóti Zoltán is hangoztatta korábban, utóbbi szerint már a kormánybuktatás a cél.
A Pesti Hírlap a helyszínen igyekezett információt szerezni a történtekről, ám az őrködő hallgatók azt mondták, ők nem nyilatkozhatnak, csak a vezetőség. Megjegyezték, valamelyik sajtótájékoztatójukon talán majd kitérnek a történtekre, ennél többet nem mondtak. Megkerestük a molinós akcióban részt vevő egyik identitárius aktivistát, valamit a rendőrséget is, történt-e intézkedés vagy előállítás az ügyben.
Megkerestük Bódi Ábelt, az Identitás Generáció vezetőjét, és megkérdeztük, miért most léptek, milyen hagyományos értékeket ástak alá a párizsi 68-as diáklázadások, és tervezik-e, hogy be is mennek az épületbe? Megkeresésünkre azt válaszolta, „Azért léptünk most, mert most értékeltük úgy, hogy túllépett azon, hogy ez csupán az új vezetőségről szólna. A »köztársaság« eszmeisége, valamint az SZFE vezéralakjai és szószólói mind baloldaliak és liberálisak, képviselve ugyanazokat, melyeket ma – és ’68-ban – Vörös Dannyék. Ez ellen léptünk és lépünk fel. Hogy a jövőbeli akciók hogyan alakulnak, azt fedje jótékony homály.”
Az Identitás Generáció egyébként a weboldala szerint egy EU-t megreformálni kívánó szerveződés, az olvasható ott, hogy „elutasítjuk a tömeg- és kereskedelmi média, valamint a balliberális rétegek azon diszkriminatív és igaztalan álláspontját, mely a magyar, illetve más, európai kultúra hagyományait egyfajta primitív, elmaradott szokásnak bélyegzi”. A nemzetközi identitárius mozgalmat az osztrák Martin Sellner alapította, az új-zélandi christchurchi tömeggyilkos Brenton Tarrant 1500 eurót adományozott neki 2018-ban. Sellner elítélte Tarrant tettét, de szerinte a muszlim bevándorlás óriási fenyegetést jelent Európára, továbbá a keresztény és nemzeti értékeket, identitást meg kell őrizni és jó patriótaként védeni.
(A cikk korábbi verziójában azt írtuk, az identitáriusok be is mentek az épületbe, ez tévedés volt, elnézést kérünk.)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója