Nagyvilág
Az orosz kémfőnök szerint a Navalnij-ügy célja, hogy ne legyen Északi Áramlat
A Navalnij-ügy egyik fő célja annak megakadályozása, hogy megépüljön az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amiben elsősorban a cseppfolyósított földgáz (LNG) európai eladásait növelni kívánó Egyesült Államok érdekelt – állította Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden kiadott közleményében.
„Ennek a szállítási útvonalnak a blokkolása azzal a látszattal, hogy »Oroszországot Navalnij miatt büntették meg«, tipikus példája az európai gázpiacért folytatott rosszhiszemű konkurenciaharcnak. Washington számára rendkívül fontos ennek a projektnek a leállítása, mert meghiúsítja a Fehér Háznak az Európába irányuló amerikai cseppfolyósítottföldgáz-szállítások növelésére vonatkozó terveit” – hangoztatta Nariskin az orosz hírügynökségek által ismertetett kommümikéjében.
A kémfőnök szerint ezt támasztja alá, hogy Donald Trump amerikai elnök sürgette a projekt felmondását Németország által, Mike Pompeo külügyminiszter pedig közölte: a csővezeték bekerül az USA ellenfelei elleni szankciókról rendelkező törvénybe. Hozzátette, hogy amerikai republikánus szenátorok megfenyegették Mukran német kikötőváros vezetését.
Nariskin kitért arra, hogy ebben a törekvésben Lengyelország, a balti államok és Ukrajna is be akarja bizonyítani Washingtonnak „saját hasznosságát”. Szerinte ugyanakkor az európaiak többsége érti, hogy a vezetékről való lemondás jelentős kárt okoz majd, mert leszűkül a forrás, amely a kontinens gazdaságának újraindításához szükséges.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Alekszej Navalnij ellenzéki politikusnak arra a követelésére reagálva, hogy szolgáltassák ki neki azt a ruhát, amelyet augusztus 20-án viselt – amikor német, francia és svéd laboratóriumi vizsgálat szerint megmérgezték – kijelentette: „A páciens iránti minden tisztelet mellett (leszögezem), mi nem foglalkozunk ruhával, ez nem a mi profilunk.”
Kifogásolta ugyanakkor, hogy a politikus kísérete „számos bizonyítékot” külföldre vitt, tisztázást igénylő szándékkal. Elmondta, hogy Moszkva még mindig nem kapott választ Berlintől adatigénylésére, ami megnehezíti a vizsgálatot.
Omszk megye egészségügyi minisztériuma egyébként hétfőn közölte, hogy a politikus ruháit a nyomozás rendelkezésére bocsátották.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!