Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Már 4500 áldozatot szedett a koronavírus Romániában

Létrehozva:

Romániában az átlagosnál kevesebb új fertőzést jelentettek kedden, de az utóbbi napon további 45 koronavírusos beteg vesztette életét, így most már meghaladta a 4500-at a járvány áldozatainak száma.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésében szereplő 1059 újonnan diagnosztizált fertőzött 15 százalékkal kevesebb, mint az utóbbi két hét átlaga, a halálesetek száma viszont 18 százalékkal magasabb az átlagosnál.

A járványügyi szakemberek aggasztónak tartják, hogy egyetlen nap alatt több mint 30-cal emelkedett, és így ismét megközelítette az 500-at az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma.

Az ismert aktív esetek száma egyébként több mint 500-zal 18 ezer alá csökkent kedden, és a Covid-19-ben szenvedő betegeket kezelő kórházak terhelése is némiképp csökkent, kedden az előző napinál százzal kevesebb, 7119-et ápoltak kórházban.

A kilenc veszélyeztetett megye közül négy (Bihar, Kolozs, Fehér és Kovászna) Erdélyben található, rajtuk kívül a főváros is veszélyeztetett térségnek számít a koronavírus-járvány szempontjából.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink