Magyarország

Vasárnap eldől, ki vezetheti Mohácsot

Published

on

Időközi választást tartanak Mohácson szeptember 27-én, mert júliusban a képviselő-testület feloszlatta magát. Egy korábbi MSZP-s, egy fideszes, és a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje áll szemben egymással.

Kovács Mirella, a Mohácsi Helyi Választási Iroda vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a választók polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelöltekre is voksolnak majd, utóbbiak közül nyolcat közvetlenül, egyéni választókerületben választanak meg, míg három képviselő a kompenzációs listáról juthat be a testületbe.

A polgármesteri tisztségre hárman pályáznak: a Duna-parti város jelenlegi, ősszel az MSZP jelöltjeként megválasztott polgármestere, Csorbai Ferenc ezúttal a Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület (VAN) aspiránsaként indul, Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP, Bernáth Csilla pedig a Mi Hazánk Mozgalom (MHM) jelöltjeként méretteti meg magát.

A nyolc egyéni választókerületi képviselő-testületi helyre 28-an pályáznak, köztük az MHM polgármesterjelöltje. A három kompenzációs listás képviselői mandátumért 26-an szállnak harcba. A választást azért kell megtartani, mert a mohácsi képviselő-testület július elején Pávkovics Gábor alpolgármester (Fidesz-KDNP) előterjesztése alapján kimondta feloszlását.

Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért ismét induló Szekó József (Fidesz-KDNP) tavaly szeptember végén elhunyt, az őt indító szervezet pedig az idő rövidsége miatt mást már nem jelölhetett.

Bár az MSZP polgármesterjelöltjét akkor a DK, a Jobbik, a Momentum, a Fidesz is visszalépésre szólította fel, s utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében, Csorbai Ferenc egyetlen indulóként szerepelt a választáson; 1867 szavazatot kapott, míg több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból. A nyolc egyéni választókerület mindegyikében a Fidesz-KDNP jelöltje nyert ősszel, a szavazati arányok 62 és 89 százalék között alakultak.

A polgármesteren kívül a feloszlott mohácsi testületben tizenegy képviselő foglalt helyet: a Fidesz-KDNP jelöltjei által megnyert nyolc egyéni képviselői mandátum mellett kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig egy hely jutott.

Pávkovics Gábor tavaly ősszel már az alakuló ülésen nyilvánvalóvá tette: amint a jogszabályok lehetővé teszik, szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekednek, hogy biztosítsák a város működőképességét. „Tartozunk a városnak azzal, hogy tisztességes, becsületes versenyben dőljön el az új polgármester személye” mondta akkor a Fidesz-KDNP képviselője.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version