Nagyvilág

Tovább csúszhat a tanévkezdés Montenegróban

Published

on

Forrás: Shutterstock

Aggasztó a járványhelyzet, több mint háromezer aktív beteg van a 620 ezres országban.

Szakértők szerint aggasztó a járványhelyzet Montenegróban, ahol 3208 aktív esetet tartanak nyilván – írja az MTI. A kormány hetek óta újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről beszél, a jelenlegi helyzetben pedig valósággá is válhatnak az ígéretek egészségügyi szakemberek szerint.

A hét évnél idősebbeknek zárt és nyílt térben is maszkot kell viselniük, tartaniuk kell a kétméteres távolságot egymástól, a vendéglátóipari egységekben pedig négynél többen nem ülhetnek egy asztalnál. Korábban a tanévkezdést október elsejére halasztották, de nem kizárható, hogy további csúszás lesz.

Montenegróban a járvány első hullámában csupán 324-en fertőződtek meg és kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe. Az Adria-parti ország június elején koronamentes övezetté nyilvánította magát, Hat héttel később viszont, miután megnyitották a határokat, újra megjelent a vírus, és azóta már több mint nyolcezer fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Vasárnapról hétfőre a tengerparti országban 226-tal 8124-re nőtt a fertőzöttek, és kettővel 136-ra a halottak száma.

A Nyugat-Balkánon vasárnapról hétfőre 745-tel nőtt az igazolt fertőzöttek és 14-gyel a halálos áldozatok száma. Hétfőre a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 68-cal, Koszovóban 61-gyel, Észak-Macedóniában 178-cal, Bosznia-Hercegovinában pedig 212-vel nőtt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version